Stabil az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) kommunikációs főosztálya szerint az elektronikus anyakönyvi nyilvántartási rendszer működése stabil, a rendszert eddig egy alkalommal, szerdán indították újra a technikai beállítások frissítése érdekében, és ez mintegy félórás leállást jelentett.
Az MTI azért kereste meg a hivatalt, mert szerdán a Somogy Online megyei hírportál arról írt, hogy késő délután akadozott vagy egyáltalán nem működött az országban az anyakönyvezés új elektronikus rendszere annak első éles munkanapján. A KEKKH tájékoztatása szerint a rendszer nem omlott össze, működése indulása óta stabil.
Azt írták, az új elektronikus anyakönyvi rendszer bevezetését meghatározta és befolyásolta, hogy éles párhuzamos működésre, tehát a papír alapú anyakönyvezés és az elektronikus anyakönyvezés egyidejű fenntartására nem volt mód. Hozzátették: ezért minden lépést, számos biztonsági elemmel, fékkel kombinálva lehet bevezetni, ennek megfelelően egyes funkciók bevezetése is fokozatosan válik mindenki számára elérhetővé.
Tájékoztatásuk szerint az éles rendszer működési tapasztalatai alapján annak finom hangolása folyamatosan zajlik. A beavatkozások jelentős része éjszakánként történik, de kivételes esetekben erre napközben is sor kerülhet. Jelezték: szerdán egy esetben alkalmaztak napközben ilyen megoldást, amikor "előre tervezetten és minden résztvevő felé előre kommunikált módon dél környékén egy nagyságrendileg 30-35 perces leállást okozó rendszer újraindítás történt a technikai beállítások frissítése érdekében".
Közölték, a rendszer indulása óta és jelen pillanatban is folyamatosan képes az anyakönyvi események rögzítésére, a kivonatok elkészítésére.
Az MSZP csütörtök délután közleményt adott ki, ebben az anyakönyvezés új, elektronikus rendszerének azonnali helyreállítására szólította fel a kormányt.
Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő azt írta, ha kabinet nem képes a hiba kijavítására, akkor jogszabály-módosítással biztosítsa, hogy mégse zárják le a papíralapú nyilvántartást július 15-én, ugyanis csak így előzhető meg a még nagyobb káosz.
Július 1-jétől elektronikusan kell vezetni az anyakönyvet. A korábban négyféle (születési, házassági, bejegyzett élettársi kapcsolati, halotti) anyakönyv helyett csak egy van, amely az országban bármelyik anyakönyvvezetőnél elérhető. Az adatok nyilvántartása nem papíralapon, anyakönyvi események alapján történik, hanem elektronikusan és személyhez kötötten.
Kép: life.hu
Kapcsolódó cikkek
- Gazdaságos, flash-alapú tömbökkel bővíti storage kínálatát a Dell
- Mobilalkalmazás segít eligazodni fogyasztóvédelmi kérdésekben külföldön
- A SUSE megoldásai elérhetők a SAP HANA platformon
- A Tatra banka is használja a hangalapú biometrikus technológiát
- Ma indul az egységes mobilparkolás
- BlackBerry Blend – ahol a platformok találkoznak [Videó]
- Lebegő igazolványkép az okmányhamisítók ellen
- Egységes lesz a mobilparkolási rendszer
- A Nokia új rendszere növeli a vonatok biztonságát és sebességét
- Az animált tartalmakat is támogatja a Twitter
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar társasházi beléptetőrendszer hódíthatja meg a kanadai és az észak-amerikai piacot
A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai piacon. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA kanadai Partnerirodájának közreműködésével létrejött disztribúciós együttműködés tovább erősíti a tőzsdei okosotthoncég pozícióját Kanadában és lehetőséget biztosít az új piacok irányába történő további terjeszkedéshez.
Egyszerre használ digitális és offline megoldásokat a megújult budaörsi áruház
Digitálisan kiterjesztett vásárlói zónák, QR-kódos összekötés a webshoppal és egy teljesen újragondolt, a valós felhasználói környezetet idéző vevői tér – az Euronics megújult budaörsi áruházában online és offline eszközök egyszerre segítik a vásárlót, egyedülálló ügyfélélményt kínálva. Az üzletben szinte minden elem úgy lett kitalálva, hogy vezesse a betérőket, akik az áruházban tett látogatásukat később akár online is folytathatják.
A QNAP elvitte legújabb termékeit az idei COMPUTEX kiállításra
A QNAP Systems, Inc. (QNAP), a számítási-, hálózatépítési- és tárolási megoldások vezető innovátora is részt vesz a COMPUTEX TAIPEI 2023 kiállításon (Nangang Exhibition Center, 1. csarnok, standazonosító: J0409a).
Online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgált az NMHH
Fél perc alatt megközelítőleg 51.700 internetes weboldalt nyitnak meg a felhasználók Magyarországon számítógépen vagy laptopon. Ugyanezen idő leforgása alatt azonban ötször több, közel 268.000 kontaktus történik mobiltelefonon és tableten, ami egy átlagos napon 766 millió kattintást, oldalletöltést jelent. Milyen eszközökön böngészünk a legtöbbet, a mobiltelefonos applikációk népszerűek-e, illetve mennyi időt fordítunk az online hírfogyasztásra vagy éppen a közösségi médiára? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat.
Mozgalom világít rá az élet láthatatlan szépségeire
A modern, pörgős, digitális világban könnyű szem elől téveszteni a kisebb, látszólag jelentéktelen pillanatokat, amik igazán varázslatossá teszik az életet. Ezek a momentumok csak úgy elsuhanhatnak mellettünk, ahogy feladatról feladatra zakatolunk hétköznapjainkban, már-már odatapadva a képernyőkhöz. Pedig ezekben a mulandó pillanatokban lelhető meg az élet esszenciája – azokban az apróságokban, amelyek szünetre és reflekcióra késztetnek, és amiknek köszönhetően igazán értékelhetjük a körülöttünk lévő világot. A HONOR Magic5 Pro azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket az ilyen értékes, gyakran megfoghatatlan mozzanatok megörökítésében. Így ragadható meg a láthatatlan szépség.