Kínában potenciális nemzetbiztonsági veszélynek tartják az iPhone-okat
Helyzetmeghatározó és -rögzítő funkciója miatt lehetséges nemzetbiztonsági fenyegetésnek nevezte az amerikai Apple gyártotta iPhone mobilkészülékeket a kínai állami televízió, a CCTV hétvégi riportjában.

A CCTV idézte Ma Tinget, a Kínai Közbiztonsági Egyetem online biztonsági intézetének vezetőjét, aki szerint ez kifejezetten kényes adat, és 100 millió felhasználó esetén egyértelmű trendeket rajzol ki. Amennyiben ez a hatalmas adatmennyiség egy külső fél számára elérhetővé válik, az az egész ország helyzetére rálátást adhat, sőt, államtitkokat is felfedhet - hangoztatta a televíziónak Ma. A telefon akkor is rögzíti az adatokat, ha ez a funkció ki van kapcsolva - hangsúlyozta a szakértő.
Az alkalmazásról az Apple maga azt írja: az adatokat a készülékek saját felhasználásra rögzítik, és engedély nélkül nem juthatnak el az Apple-hez. Annak célja, hogy személyre szabott szolgáltatások nyújtását segítse, mint például az útvonalak tervezését - írja az Apple a funkciót ismertetve.
Az amerikai óriás nem először kerül a kínai média kritikájának középpontjába. A CCTV korábban a kínai vásárlókkal szembeni egyenlőtlen bánásmóddal vádolta a céget, amely az élesedő amerikai-kínai internetbiztonsági csatározás miatt is reflektorfényben áll.
A televízió riportjában idézte az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos megfigyelési programjait leleplező Edward Snowdent, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy az NSA lehallgatja a kínai vezetőket, s Washington az amerikai technológiai cégek segítségével szerez információkat.
Kapcsolódó cikkek
- Kínában harcot hirdettek az online terrorizmus ellen
- Kínai okostelefonnal beépített kémprogramot is kapunk
- Felülvizsgálják a piacon lévő számítástechnikai eszközök biztonságát Kínában
- FBI: hatalmas kihívás az állami kibernetikai bűnözés elleni harc
- Washington kínai katonai hackereket gyanúsított meg üzleti kiberkémkedéssel
- Kibertámadás érte a belga külügy informatikai rendszerét
- Magyarországon ezres nagyságrendű weboldalt érint a feltárt biztonsági rés
- Az amerikai kormány figyelmeztetése a Heartbleed programhibával kapcsolatban
- Fontos beállítások tilthatók le illetéktelenül az iOS 7.1 biztonsági rése miatt
- Egy archívumkezelő szoftver sérülékenységére figyelmeztet a Kormányzati Eseménykezelő Központ
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Értékes nyereményeket vehettek át a pályázók a Digitális Témahét ünnepélyes záróeseményén
Hazánk legnagyobb digitális pedagógiai eseményének, a Digitális Témahétnek ünnepélyes záró rendezvényén hirdette ki különdíjasait a Vodafone Magyarország Alapítvány. A programsorozathoz évek óta számos aktivitással kapcsolódó Alapítvány idén egy digitális kalandjáték-készítő versenyt hirdetett meg, amellyel a pedagógusok és diákok digitális kompetenciáinak fejlesztését segítette. A Vodafone Alapítvány három kategóriában díjazta a különdíjas verseny résztvevőit.
A Leadec megvásárolja a FISS Automatika Kft.-t
A Leadec, a világ vezető globális szolgáltatási szakértője 2023.05.31. napjával felvásárolta a FISS Automatika Kft.-t. A Leadec az akvizícióval tovább bővíti magyarországi jelenlétét, valamint erősíti kompetenciáit az elektrotechnika és az automatizálás területén.
Jelentős mérföldkő a hazai autóiparban
Idén ünnepli 30. születésnapját a Continental Veszprémben. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően mára a technológiai vállalat telephelye globális piacokra dolgozik. Presztízs ügyfelek számára fejleszt, tesztel és gyárt különböző szenzorokat gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez, akkumulátorokhoz és az utazási kényelem növeléséhez.
Fenntartható ötlet nyert a Samsung és az EdisonKids versenyén
Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók mérték össze projektjeiket a közösség, a fenntarthatóság és a jövő oktatása kategóriákban. A nyolc döntős csapat közül a NUT (Napkor’s Upcycler Team) csapat elképzelése, a chipses zacskók hőálló szatyorrá alakítása bizonyult a legjobbnak. Második helyezést ért el a modulárisan építhető oktatórobot, a dobogó harmadik fokára pedig a tücsökfarm tervezői léphettek. Az első három helyezett 6 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket, saját maguk, felkészítőtanáruk és iskolájuk számára.
Fidelity: Nyernek az elektromos autók?
Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat1.