Két perc alatt tanult meg egy robot törött lábbal járni

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 1. 08:07

Két perc alatt tanult meg egy robot törött lábbal járni. A sérült állatok viselkedését utánzó robotot egy nemzetközi kutatócsoport tesztelte.

"Az új technológia lehetővé teszi erősebb, hatékonyabb és önállóbb robotok építését" - mondta el a projekt egyik mérnöke. Az új algoritmus alkalmazható lehet különböző munkahelyi vagy katonai robotok esetében is.
 

"A robotika igazi kihívása olyan robotok fejlesztése, amelyek képesek alkalmazkodni bizonytalan és szervezetlen környezetekhez" - nyilatkozta Fumiya Iida, a Cambridge-i Egyetem egyik tudósa a BBC-nek.

 


 

Amikor az állatok elvesztik egy végtagjukat, meglepően hamar megtanulnak bicegni. Ezzel szemben ha a robotok egyik lába megsérül, teljesen működésképtelenné vállnak - olvasható a kutatást nyomon követő blogon. A feladatot a most tesztelt robot az állatok utánzásával oldotta meg, vagyis rájött melyik lába sérült meg, majd addig próbálgatta hogyan tud legkönnyebben továbbhaladni, amíg sikerrel nem járt.
 

Más cégek is próbálkoznak állatokat utánzó robotok fejlesztésével. A Google tulajdonában lévő Boston Dynamics építette nemrég az interneten szenzációvá váló Big Dog (Nagy kutya) nevű robotot, amely képes hatékonyan mozogni különböző nehéz terepeken. Az ilyen típusú fejlesztések felkeltették az amerikai hadsereg figyelmét is.
 

Fumiya Iida szerint a hadviselésen kívül is számos lehetőség van ilyen robotok felhasználására: "gondolhatunk robotok alkalmazására extrém környezetben, nemcsak háborúban, hanem például az űrben (...) vagy nukleáris erőművekben is. Mint Fukusima, ahová emberek nem mehetnek".

http://www.bbc.com/news/technology-28564349

Kulcsszavak: tudomány robot

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05