Okostelefonnal fejtették meg a boldogság titkát

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 9. 12:03

Brit kutatók kiderítették, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mennyire jól teljesítettünk valamit, hanem attól, hogy a vártnál jobban teljesítettünk. A szakemberek 18 ezer embert érintő, okostelefonos játékra épülő tesztje igazolni látszik az egyenlet alapjául szolgáló feltevést - olvasható a BBC honlapján.

A kutatók elmélete szerint az emberi agy a múltbeli tapasztalatai alapján folyamatosan próbálja megbecsülni, hogy egy-egy kockázatvállalás során mekkora jutalomra érdemes számítani. Éppen ezért azt feltételezik, hogy a pillanatnyi boldogság a jutalommal szembeni elvárások és a tényleges jutalom függvényében alakul - magyarázta a BBC-nek Robb Rutledge, a kutatás vezetője.

Például ha étterembe megyünk, az étellel szembeni alacsony elvárás növelheti a boldogságot, ha jobb ételt kapunk, mint amire számítottunk. Azonban a pozitív elvárások is növelhetik a boldogságunkat, mielőtt még enni kezdenénk az eseménnyel kapcsolatos várakozás miatt.

A matematikai egyenlet felállításakor 26 személy kockázatvállalási szokásait vizsgálták. A delikvenseknek biztos és kockázatos pénzügyi jutalmak közül kellett választani, és közben folyamatosan jelenteni a kutatóknak azt, hogy mennyire érzik magukat boldognak. A 26 személy agyát fMRI-vizsgálatokkal is megfigyelték. Az fMRI kimutatta, hogy az agy két része, a ventrális striátum és az insula köthető leginkább a boldogságérzethez.

Az egyenletet egy játékkal tesztelték, amellyel egy okostelefon alkalmazáson keresztül 18 ezren játszottak. Ugyan a játék jóval egyszerűbb, mint a valódi események, Rutledge szerint a játékosok, akárcsak a való életben, azért vállalnak kockázatot, hogy jutalmat kapjanak. Az eredmények a kutató szerint igazolni látszanak az egyenletet, vagyis azt, hogy valódi kapcsolat van a jutalommal szembeni elvárások, a jutalom, és a boldogság mértéke között.

A kutatók szerint az eredményeik felhasználhatóak lehetnek a hangulatzavar és a boldogság tömeges vizsgálatában, valamint hozzájárulhatnak azokhoz a brit statisztikai adatoknak az értelmezéséhez, amelyeket a brit kormány 2010 óta gyűjt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Influence Media nyerte a Continental Magyarország kommunikációs tenderét

Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Continental Magyarország vállalati kommunikációs és PR feladatokra kiírt tenderét. A közös munka már áprilisban elindult, az együttműködés keretében az ügynökség a Continental országos vállalati kommunikációs osztályának, illetve a gumiabroncs üzletágának nyújt kommunikációs szolgáltatást.

2023. május 31. 21:27

Hamarosan rendelhető a Lenovo új VR headsetje

A kiemelt nemzetközi piacokon (többek között Magyarországon is) júniustól rendelhető a Lenovo vállalatok számára kifejlesztett új ThinkReality VRX all-in-one virtuális valóság (VR) headsetje. A magával ragadó, kényelmes, vékony kialakítású, hat mozgási szabadságfokú (6DoF) VR-megoldást a Snapdragon XR2+ Gen 1 processzor vezérli, színes, nagy felbontású átviteli képességeket biztosítva a kevert valóság alkalmazásokhoz. A ThinkReality VRX-et egy teljes körű, végponttól végpontig terjedő szolgáltatáscsomag is támogatja, amely biztosítja a szervezeti projektek sikerességét és megtérülését.

2023. május 31. 20:08

A Nikon kiadja az első tükör nélküli DX formátumú fix objektívet

A Nikon ma bővíti a NIKKOR Z DX objektívek kínálatát az első DX formátumú fix objektívvel. A NIKKOR Z DX 24mm f/1.7 objektív nagy fényerejű, éles, és közeli felvételekhez is kiváló, valamint gyenge fényben is remekül teljesít. A kompakt és sokoldalú objektív tökéletes fix objektív élénk mindennapi fényképekhez.

2023. május 31. 18:31

NIS2 és DORA: a kiberbiztonsági felzárkóztatás motorjai vagy újabb felesleges terhek?

Egyre inkább foglalkoztatja a vállalatokat az Európai Unióban, hogy hogyan fogja érinteni őket a NIS2, a felülvizsgált kibervédelmi irányelv, amely a 2016-os hálózat és információbiztonsági irányelv helyébe lép (NIS), illetve a Digital Operational Resilience Act (DORA), a pénzügyi szektor védelmének erősítését célzó rendelet. A NIS2 esetében a részletek még pontosításra várnak és a tagországok csak később ültetik át a nemzeti jogba az irányelveket, de az biztos, hogy az EU-n belül tevékenykedő cégeknek komoly munkát kell fektetniük abba, hogy eleget tegyenek a jogszabályoknak. Ha észszerűen implementálják az előírásokat a helyi jogrendbe, az jelentős előrelépést hozhat a hazai vállalatok kibervédelmi fejlettségében, ám ehhez kulcsfontosságú, hogy már most elkezdjék a felkészülést. A BlueVoyant szakértői áttekintették, hogy várakozásaik szerint mit jelentenek majd a gyakorlatban a jogszabályok.

2023. május 31. 17:00

A SteelSeries bővíti a díjnyertes Arctis Nova headset termékcsaládot

A SteelSeries, az úttörő Arctis headsetek és az új Arctis Nova sorozat létrehozója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, valamint a gaming- és esport perifériák világelső gyártója kiterjeszti az Arctis Nova univerzumot az Arctis Nova 4 bevezetésével, amely már Magyarországon is elérhető.

2023. május 31. 14:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39