Pszichológushoz kerülhetsz a Facebook miatt

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 29. 15:24

A Facebooknak sok jótéteménye van, de aki rosszul használja, juthat olyan helyzetbe, amikor indokolt lehet az orvosi, illetve pszichológusi segítség. Erről is szó volt a Napközben egyik múlt heti adásában.

Önimádat, önámítás, önértékelési zavar, feltűnési viszketegség? Közösség vagy függőség – mit mutatnak a közösségi oldalakon megjelenő posztok, bejegyzések? Szakértők szerint. ha valaki egy ilyen oldal rabjává válik, akkor azért nem a közösségi felület a hibás, az csak megmutatja, hogy valami baj van a lélekkel, a személyiséggel – hangzott el a Napközben keddi adásában.

Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint kulcsfogalmakról van szó a Facebook esetében, amely amennyire jó, ugyanannyira rossz is tud lenni, és mindig a felhasználó személyiségéről ad információt. Mivel az ember társas lény, természetes szükséglete, hogy ismerkedjen, kapcsolatokat építsen, és ezeket fenntartsa. Pszichológiai értelemben akkor van baj, ha valakinek a facebookos tevékenysége az egész életére negatívan tud hatni – a munkájára, személyes kapcsolataira. Ekkor a függőség is megjelenhet mint probléma.

Demetrovics Zsolt addiktológus is arról beszélt, soha nem a függőség tárgya, adott esetben a Facebook az, ami rossz. Sőt, a közösségi oldal nagyon sok pozitív lehetőséget nyújt az embereknek, akik például nagy távolságokból is könnyen, napi szinten kommunikálhatnak, élményeket oszthatnak meg egymással. A személyes kapcsolatokat azonban nem pótolhatja a netezés, ha valaki órákat, ideje nagy részét a gép előtt tölti, akkor már fontos dolgokat szoríthat ki az életéből – családja, pihenése, munkája rovására megy.  A facebookozó is eljuthat tehát olyan függőségig, amikor már indokolt lehet az orvosi, illetve pszichológusi segítség.

Makai Gábor szerint személyiségtípustól függ, ki hogyan használja a Facebookot. Vannak például, akik állandóan a magáról készített képeket, szelfiket tesz fel, az ilyen önimádó emberek arra használják a közösségi oldalt, hogy a középpontban lehessenek. Hozzátette: ezeknek az embereknek az önértékelése valójában nagyon gyenge lábakon áll. A nárcisztikus mellett további típusok a „kukkoló”, az informátor vagy éppen az „evangélista” – aki idézetek, gondolatokat kiposztolva megmondja, „mi a helyes”.

Magyarországon már 4,8 millióan használják a Facebookot, és a szám folyamatosan emelkedik. A közösségi oldal szolgáltatásait igénybe vevők között kissé több a nő, a nagyjából 2,5 millióan vannak. A felhasználók nagy része a mobilján keresztül csatlakozik a felülethez.

A Social Daily kutatása szerint a tipikus magyar Facebook-felhasználó városban él, 25-35 év körüli, androidos telefonja van, szeret kertészkedni, biciklizni, szereti a pizzát, a jó rockzenét és néha online videojátékokkal játszik, tart az internetes vásárlástól, de egy-két alkalommal már kipróbálta.

A közösségi médiára specializálódott kommunikációs cég adatai szerint a magyar gyerekek átlagosan kilencéves korukban kezdik el használni a világhálót, 60 százalékuk naponta felmegy a netre.  A legfiatalabbak tanuláshoz kevésbé, inkább a barátokkal való kapcsolattartásra használják az online lehetőséget, 96 százalékuk látogat közösségi portálokat.

Utóbbi adathoz is kapcsolódik Gombos Zsolt online marketing szakember megjegyzése, aki szerint az is problémákat okozhat, ha valaki nem tudatosan túlságosan személyes információkat is közzétesz a neten. Bár az utóbbi időben, változás figyelhető meg, de még mindig rengeteg az így kikerülő adat - hangsúlyozta. Makai Gábor hozzátette, épp ezért a gyerekeknek meg kellene tanítani, hogyan használják a közösségi oldalt. Gombos Zsolt szerint azonban ez csak úgy lehetséges, ha a szülők maguk is gyakorlati ismereteket szereznek a közösségi oldalról.

 

Forrás: Kossuth Rádió, Napközben / hirado.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05