Ember alapú marketinggel újít a Facebook

Elindul az Atlas hirdetési platoform

Czipperer Dia, 2014. szeptember 30. 14:56

Erik Johnson, az Atlas feje jelentette be hivatalos blogbejegyzésben, hogy az újratervezett Atlas hirdetési platform útjára indult. A Facebook tavaly vásárolta fel a megoldást.

A Facebook régóta várt Google AdSense kihívója megérkezett – így számolt be az Atlas érkezéséről a Wired. A terméket a vállalat tavaly vásárolta meg a Microsofttól, ám azóta jelentősen átszabták, melynek köszönhetően – reményeik szerint – a hirdetők könnyebben követhetik majd a fogyasztókat, eltekintve attól, éppen milyen eszközt használnak. Ez azért is jelentős, mert egy felhasználó nem csupán egy eszközt használ.

 

Ember alapú marketing

 

A program átírására azért is volt szükség, mert a mobilon való nyomon követéshez a sütik nem kínálnak hatékony megoldást, ugyanis ezek nem működnek mobilon.

 

Johnson a blogbejegyzésben arról is beszámolt, hogy ők a hatékonyabb célzás érdekében Facebook adatokra épülő ember alapú marketinget kínálnak, mely a felhasználók közösségi szokásait hivatott feltérképezni. Ez nem csupán nyomon követi a felhasználókat a különféle eszközökön, illetve applikációkon keresztül, hanem az online kampányok és az offline vásárlások közti szakadékot is áthidalja majd – ezek összekötése a cél, vagyis a teljes vásárlási folyamat nyomon követése egy adott hirdetésen keresztül.

 

Az Omnicom az első vállalat, amellyel együttműködésre léptek ezen a téren. A rendszer technikai működéséről egyelőre még beszélt a vállalat, csak annyit lehet tudni róla, hogy a hirdetők egy helyen optimalizálhatják és követhetik reklámjaikat, valamint ugyanitt tudnak venni és eladni is.

 

Forrás: Wired.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Közeleg a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje

Az Innovációs Nagydíjon kívül, összesen hét innovációs díj kerül átadásra, március 27-én az Országházban, azon társaságok számára, melyek 2020. február 12-ig beadják jelentkezésüket.

2020. január 25. 13:17

Kelet-Közép-Európa lehet a kulcs az európai autógyártás versenyképességéhez

Kelet-Közép-Európában javíthatnak versenyképességükön a nyugat-európai gépkocsigyártók, amelyek elsősorban a kutatás-fejlesztés (k+f) terén néznek szembe rendkívüli kihívásokkal – derül ki a McKinsey&Company tanácsadó cég legfrissebb tanulmányából. Olyan technológiák bevezetéséről van szó elsősorban, amilyen az önvezetés, a konnektivitás vagy az elektromos meghajtás. 

2020. január 25. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Életet menthet az ÉletMentő applikáció

2020. január 23. 14:20

Így válthatja le személyi igazolványunkat, útlevelünket egy okostelefon

2020. január 16. 14:39

Újra fesztiváloznak a marketingesek

2020. január 9. 08:01

Digitális biztonsági trendek 2020-ban a Sophos szerint

2020. január 3. 11:44
online sportfogadás