Extra szolgáltatásokkal terjeszkedhetnek az új mobilcégek

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 9. 13:42

A hírek szerint a közeljövőben újabb cégek jelenhetnek meg a magyar mobilpiacon, a jelenlegi szolgáltatók mellett. A piac ugyan már most is telített, de szakértők szerint extra szolgáltatásokkal lehet még ügyfeleket átcsábítani.

Egy kutatás szerint a mobilozók nagy része nem távolodik egy méternél messzebb a készülékétől, és naponta átlagosan negyvenszer ellenőrzi, érkezett-e üzenet vagy e-mail a telefonjára.

Maga a piac, annak meghatározó szereplői azonban az elmúlt években alapvetően nem változtak Magyarországon – emelte ki Kis Gergely, az ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft. munkatársa. Jelenleg három olyan mobilszolgáltató működik, amely saját infrastruktúrával rendelkezik, emellett pedig egyre több úgynevezett virtuális mobilszolgáltatásra kötnek szerződést különféle partnerekkel, amelyeknek a hálózataikat kvázi bérbe adják.

Hozzátette: az alapcsomagok között valójában nincs nagy árkülönbség, és az is megállapítható, hogy az SMS-küldés viszonylag drága, illetve vannak klasszikus „fejőstehén”-szolgáltatások, nagyon jó pénztermelő-képességgel. A flottacsomagokban azonban – amelyekben egyedi kedvezményeket adnak a szolgáltatók – már rendkívül nagy eltérések észlelhetők.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület infokommunikációs szakértője, Fischer Gábor a piac megosztottságát emelte ki, ám azt is megjegyezte, hogy az arányokban nincs elmozdulás. Jelen pillanatban a Magyar Telekom által birtokolt T-Mobile a legnagyobb szereplő 47 százalék körüli piaci részesedéssel, utána következik a Telenor nagyjából 31 százalékkal, majd a Vodafone 23 százalékkal. Ez azt is jelzi, hogy a kisebb szolgáltatóknak nagyon kicsi az esélye új előfizetőkre.

Jellemző, hogy csökken az előre fizetett kártyák száma, miközben egyre több az előfizetés. Ez annak a jele, hogy a szolgáltatók a tartósságra törekednek, határozott időre szóló hűségszerződésekre adnak kedvezményeket, amivel megpróbálják minél jobban magukhoz kötni az ügyfeleket. A törekvés eredményesnek tűnik, mert bár az előfizetőknek megvan a lehetőségük a váltásra, a számok azt tanúsítják, hogy ezt jobbára mégsem teszik meg.

Fischer Gábor szerint az embereket extra szolgáltatásokkal lehet váltásra ösztönözni, az árak ugyanis nem olyan magasak, hogy abból még jelentős engedményeket lehessen adni. A cégek, köztük a Digi Kft.,  várhatóan összekapcsolódási lehetőségeket próbálnak kínálni – kábeltévé, internet, telefon –, amelyek megfejelik a meglévő szolgáltatásukat. Ha például a mobilkészülék vagy a mobil-összeköttetés mint lehetőség egy korszerű smart tévéhez (okostévéhez) olyan pluszt ad, ami megfogja a fogyasztó fantáziáját, akkor továbbléphet a szolgáltató a piacon.

Forrás: Kossuth Rádió/180 perc / hirado.hu
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05