Okos üzlet okoseszközökkel

A jövő trendjeinek küszöbén

Czipperer Dia, 2014. november 13. 15:41

A Piac és Profit KKV-AKADÉMIA legutóbbi rendezvényén számos intelligens megoldás terítékre került, melyek főként az üzletvitel élénkítésére szolgálnak. A hétköznapokban sokak számára jól ismert eszközök, megoldások kicsit átalakított formában ugyanis egy vállalat életét is nagyban megkönnyíthetik. 

Ma már szinte minden „okos”, vagy legalábbis nagyon népszerű a gyártók körében ez a kifejezés. Az okosnak szímító eszközök és a hordható kütyük egyre inkább teret nyernek hétköznapjainkban, és az üzleti életben is megvan a helyük. Az üzletvitel élénkítésére is szolgáló megoldásokból kaphattunk egy kis ízelítőt a Piac és Profit KKV-AKADÉMIA legutóbbi rendezvényén, melynek fókuszában az okos megoldások alkalmazása az üzleti életben állt.

 

IOT-ben a jövő

 

Internet of Things (IOT), vagyis magyarosan a dolgok internete. Sokak számára ismerős lehet a fogalom, amely magyarul kicsit furán hangzik, bár ennél csak rosszabb magyarosítások kaptak szárnyra. Ott van például az „Internet ott Tárgyak” vagy az „Ahol Internet, ott Tárgyak” fordítás is.

 

 

Na, de mit is jelent ez pontosan? Itt jönnek képbe az okos kütyük, hiszen ez a fogalom azt jelenti, hogy az intelligens eszközök képesek önállóan, egymással kommunikálni. Ám mindez nem csak az emberek életét könnyítheti meg azáltal, hogy például egy karpereccel nyomon követi, mennyi lépést tett meg aznap és ezzel mennyi kalóriát égetett el, illetve mondjuk a házban minden eszközt előre be lehet programozni, távolról irányítani, hanem üzleti lehetőséget is rejtenek.

 

A technológiák tehát már rendelkezésre állnak, most kell eldönteni, ki mire tudja használni ezeket. A mezőgazdaság, az ipar és a közlekedés is profitálhat belőlük, hiszen az adatok összegyűjtése és feldolgozása révén sok ember munkáját könnyíthetik meg. Gondoljunk például egy okos melltartóra vagy szikére. Míg az előbbi képes előrejelezni egy esetleges mellrákot a beépített szenzorok segítségével, addig az utóbbi azt továbbítja az orvosnak, hogy beteg, vagy egészséges területen jár-e. 

 

Számos példát lehetne említeni, hiszen ma már a cégek felismerték az IOT-ben rejlő lehetőségeket, és egyre több minden válik „okossá”. A Gartner adatai alapján is hatalmas potenciál rejlik ebben a területben, és 2020-ra az internetre csatlakozott okoseszközök száma közel háromszorosára nő majd.

 

Ezáltal számos iparág is újragondolásra szorul, a hagyományos módszerek kezdik érvényüket veszteni a mai digitalizált világban. Ha csak egy egyszerű, mindenki számára érzékelhető kérdést nézünk, rögtön világos lesz, mennyire átalakulnak a technológiák. Míg néhány évvel ezelőtt még CD-n hallgattunk zenét, melyhez volt valamilyen lejátszóeszköz, most például telefonunkra tölthetünk le albumokat mondjuk az iTunes, Google Play Zene segítségével. Vagy ott van a Spotify, mely valóban felforgatta a piacot. Az ingyenes használható szolgáltatást több mint 24 millióan használják, vagyis nem kell fizetniük azért, hogy tartalomhoz jussanak. A prémium előfizetők közül is akad néhány (6 millió), akik fizetnek érte, cserébe viszont nem bombázzák őket reklámokkal a hirdetők. Sokan a zeneipar kihalásától tartottak, de úgy tűnik túl vagyunk már ezen, és kezdünk felnőni a technológia nyújtotta „szabadsághoz”-

 

Egyre több minden lesz „okos”

 

Az okoseszközök térnyerése már megkezdődött, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2014-ben várhatóan 10 millió intelligens kütyü talál gazdára. Ám ezek száma rohamosan növekszik, 2020-ra a Deloitte adatai alapján számuk megtízszereződik.

 

 

 

Az okostelefonok eladása a legdinamikusabban fejlődő terület. Forrás: Deloitte

 

Már az otthonunk is lehet okos, hiszen ott is eszközök sora áll rendelkezésünkre. Néhány éven, évtizeden belül olyannyira átalakítják ezek az okoseszközök és technológiák mindennapi életvitelünket, hogy már elképzelhetetlen lesz nélkülük élni, szerves részét képezik majd minden napszakunknak és tevékenységünknek.

 

 

A vállatok is nyerhetnek vele

 

Nemcsak a napi rutint könnyíthetik meg a végeláthatatlannak tűnő technológiai újdonságok sora, az üzleti életben is jelentős előny és kényelem kovácsolható belőlük. Gondoljunk például egy konferenciahívásra. VoIP vagy Skype? Íme egy összező táblázat, amely megmutatja, egy, a semmiből elindult, jelentősen kisebb csapattal dolgozó platform is lehet sikeres és hatékony.
 

 

A Skype, WhatsApp, Viber és társai éppen azért futottak be akkora karriert, mert már egy meglévő infrastruktúrára telepedtek rá. Míg a Viber már világszerte 100 milliós, addig a WhatsApp már közel fél milliós (400 ezres) felhasználói táborral büszkélkedhet. A Skype pedig már 2007-ben félmilliós userbázissal rendelkezett.

 

A költségcsökkentő és hatékonyságnövelő megoldások tárháza ennél természetesen jóval szélesebb. A szállítmányozás és a mezőgazdaság területén is találkozhatunk már ilyen megoldásokkal, vagy például az energiacsökkentés terén is akadnak már intelligens lehetőségek. Nem is kell annyira messze mennünk, egy magyar cég, az Ecoguards például olyan intelligens végponti mérési megoldást fejlesztett ki, mellyel webes adatgyűjtés során a cégek fogyasztását tudják elemezni, és megszűntetni a fennálló problémákat.

 

Hallottunk egyebek mellett a Senecáról is, amely egy négy platformon elérhető, web alapú modern kontrolling szoftver, és fejlesztését a magyar Pentatrade Kft. végzi Győrben. A megoldás a kontrollingot a nyilvános felhőben működteti, így nem kell többek között szerverre beruházni vagy rendszergazdát alkalmazni, és telepítésre sincsen szükség.

 

Egy közelebbi, sokak számára jól ismert példa pedig a pénztárgépek, bolti rendszerek területe. Az online pénztárgépek révén a NAV már mindent tud a boltról. Ennek a „nagy testvért” idéző oldala mellett azonban pozitívumai is vannak, hiszen előfordult már olyan eset is, amikor az adóhivatal szólt a boltvezetőnek, hogy valami nem stimmel. Kiderült, hogy amikor nem a vezető állt a pultban, nem volt beütve a forgalom megfelelően. Erre az online rendszer nélkül nem derült volna fény. Emellett pedig maga a vezető is távolról felügyelheti a rendszert és ellenőrizheti a pénztárgépet okostelefonjával, és biztonságosabb készletvezetést biztosít. Ráadásul a biztonsági kamerával is összeköthető, ezáltal a pénztárgép kijelzőjén megjelenő összes üzenet az operátor képernyőjén is megjelenik.

 

 

Ez a néhány példa természetesen csak egy szelete annak, mi minden rejlik a dolgok internetében, az egyre fejlettebb okos megoldásokban. Úgy tűnik, efelé haladunk, és a vállalatoknak ideje felismerni, hogy bár ezek még csak választható lehetőségek, később, a technológia rohamos fejlődésével nagyon is nélkülözhetetlenek lesznek az üzleti életvitelben is.

 

Források:

 

Frankó Csuba Dea, a KÜRT Akadémiai társalapító – Milyen okos eszközök, alkalmazások, megoldások hódítottak teret az üzleti életben

Dimitrova Dessislava, Alphasonic Kft. ügyvezető igazgató – Okos kütyük a mindennapi életünkben

Novák Zoltán, Micra-Metripond Kft. ügyvezető igazgató – A pénztárgép- és bolti rendszerek felhasználóit az üzletvezetésben segítő kütyük

Biczó Nikoletta, Pentatrade Kft., kontrollingüzletág-vezető – Tudunk vezetni felhőből?

Rátkay Gábor, Ecoguards Kft., stratégiai igazgató – Okos eszközök az energiaköltségek csökkentéséért

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

22. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, ’Az Év Honlapja’ pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre rekord mennyiségű 287 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 88 pályaművet díjazott. Az Év Honlapja Abszolút díj győztese a társadalmi szerepvállalás keretében készült online felület az ,,Amiről a sírok mesélnek - Avar temető Babarcon” lett, melyet a Pazirik Informatikai Kft. készített.

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

Az LG Electronics (LG) több mint 200 díjat és elismerést kapott az idei CES-en a háztartási elektronika, a szórakoztató elektronika, valamint a B2B megoldások terén bemutatott számos innovációjáért és technológiai újításáért.

2024. január 29. 16:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05