Díjazták MÁV-START ingyenes wifijét
Az „Év projektje” díjat nyerte el a vonatokra kiépített ingyenes wifi szolgáltatásával a MÁV-START a T-Systems Magyarország Symposiumán. Szerda este adták át a rangos elismerést a Budapesti Kongresszusi Központban. A díjmentes netezést már 770 kocsijában biztosítja a vasúttársaság.
„Év projektje” elismerésben részesült a MÁV-START Zrt. E díjra azokat az év során megvalósult, legjelentősebb projekteket jelölte a T-Systems Magyarország, amelyek nem csupán értékük vagy volumenük tekintetében számítanak az átlagosnál nagyobbnak, hanem szakmailag is valódi kihívást jelentettek az infokommunikációs vállalat számára.
A MÁV-START wifi szolgáltatása, amelyhez a Magyar Telekom biztosítja a mobilhálózatot, 2013-ban indult, népszerűségének folyamatos növekedése mellett az eddigi legtöbb havi kapcsolódást idén októberben regisztrálta a vasúttársaság, mintegy 745 ezret. Az összes csatlakozások száma már a kilencmilliót is meghaladta, eddig 770 vasúti kocsit szerelt fel a szolgáltatáshoz szükséges műszaki berendezéssel a MÁV-START. A vonatok speciális helyszínt jelentenek a wifi-antennák telepítéséhez, ráadásul több típusú járműbe kellett az eszközöket beépíteni eltérő műszaki megoldásokkal. Alapvetően az InterCity és az elővárosi közlekedés vonatait „okosította fel” a vasúttársaság, a szolgáltatás népszerűsége miatt mind több járművön téve elérhetővé az ingyenes netezést.
A díjra jelölt projekteket szakmai előadások keretében ismerhették meg részleteiben az iparág egyik legnagyobb rendezvényeként számon tartott konferencia résztvevői. Arról, hogy melyik projekt nyerje el a díjat, a Symposiumra fejlesztett mobilalkalmazás segítségével szavazhattak a meghívottak. A győztes MÁV-START Zrt. nevében a díjat Zaránd György, a vasúttársaság vezérigazgatója vette át.
Kiváló kapcsolatot alakított ki a két vállalat: döntő volt a projekt sikerében, hogy a T-Systems Magyarország és a MÁV-START munkatársai igazi partnerként tudtak együttműködni a megvalósítás során.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes országos lakossági wifi hálózat és mobilszolgáltatás a UPC-től
- Innovációs díjat nyert a G Data
- BID díjat kapott a Noreg Párizsban
- Nyolcmilliószor használták már az ingyenes wifi szolgáltatást a vasúton
- A "high-tech humanizmus" szószólója kapta a német könyvszakma békedíját
- Nagysebességű D-Link Wi-Fi mindenes iPhone 6-hoz
- Egy kézben az ország legnagyobb WiFi hálózata
- Szőr Péter-díjjal jutalmazták az ESET kutatóit
- Magyar cég a világ 40 legígéretesebb mobiltechnológiai startupja között
- Az Invitelnél kapható a Huawei MediaPad 7 Youth2
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a Matcha Green termékcsaládot
A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a Ceres 300 TG ARGB Matcha Green közepes toronyházat és az ARGENT E700 Matcha Green valódi bőr gamer széket.
Stratégiai megállapodást kötött a Corvinus és az EY
Az oktatás és a karriertervezés áll a fókuszában annak a stratégiai partnerségnek, amelyet az EY nemzetközi tanácsadó cég, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem kötött meg november 30-án.
Az AGON by AOC két új 34 hüvelykes ultraszéles gaming modellt mutat be
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT tartozék márkája – büszkén mutatja be két új 34 hüvelykes (86 cm) gaming monitorát az ultraszéles monitorok rajongóinak: az AOC GAMING CU34G2XE/BK-t és a gyorsabb, nagyteljesítményű testvérét, a CU34G2XP/BK-t. Ezeket a monitorokat úgy tervezték, hogy kiszélesítsék a magával ragadó játék eddigi határait és kiemelkedő értéket is nyújtsanak. Mind a CU34G2XE/BK, mind a CU34G2XP/BK megfizethető műszaki mérnöki látvány, amely a játékosoknak panorámikus játékteret és magas teljesítmény-paramétereket kínál.
Az Epson 100%-ban megújuló villamosenergia használatára áll át egész Európában
A precíziós, innovatív technológiai megoldásairól híres Epson bejelentette, hogy 2050-re teljesen karbonsemlegessé és a fosszilis erőforrásoktól mentessé alakítja működését. Az elmúlt években már számos meghatározó lépést tettek ennek érdekében, melyek pozitív eredményeiről a nemrég közétett fenntarthatósági jelentésük is beszámol.
A karácsonyi raktár-őrület ellen is bevetheti lelkes drónpilótáit ez a magyar startup
Egy nemzetközi felmérés szerint ez év első felében nem kevesebb, mint 8200 esetben szakadt meg a globális ellátási lánc. Végső soron az áruellátási nehézségeket is enyhítheti a magyar Aeriu megoldása, amelyet nemrég egy Miskolc melletti globális autóipari nagyvállalat is bevezetett raktárába.