UNICEF és a Telenor folytatja Ébresztő-óra gyermekjogi programját
Egy éve indult az UNICEF Magyar Bizottsága és a Telenor együttműködésével az Ébresztő-óra gyermekjogi program, melynek keretében interaktív előadások útján ismertetik meg a gyerekekkel a jogaikkal. A gyermekjogi szervezet friss kutatása szerint nagy szükség van a 10-18 évesek tájékoztatására, melyben ezentúl is számíthat a Telenor közreműködésére. A szolgáltató azt is vállalta, hogy elsőként vesz részt egy új felmérésben, amely gyermekjogi szempontból vizsgálja a nagyvállalatok működését.
Az UNICEF Magyar Bizottsága a Telenor támogatásával 2013. november 20-án, a gyermekjogok tavalyi világnapján állította pályára az Ébresztő-óra programot, hogy növelje a gyermekjogok ismertségét a 10-18 éves diákok körében. A program jóvoltából országszerte eddig több mint 2000 gyermek ismerkedhetett meg jogaival az UNICEF és a Telenor önkéntesei által tartott interaktív, játékos előadásokon. A propelleres szolgáltató közreműködött az UNICEF kezdeményezésére fejlesztett HelpAPP mobilalkalmazás terjesztésében is, amely a tanácstalan, bajba jutott gyerekeknek kínál instant segítséget.

Az UNICEF Magyar Bizottsága 2014 őszén végzett nem reprezentatív kutatást 1191 fő, 10-19 éves általános- és középiskolai diák körében a gyermekjogokról. Az eredményekből kiderül, hogy az elmúlt év sikerei ellenére bőven van még mit tenni, ugyanis:
- Három gyerekből csak egy tudja, hogy vannak különleges, a felnőttekétől eltérő jogai, ugyanakkor a gyerekek 88 százaléka szerint fontos lenne, hogy ők is megismerhessék jogaikat.
- A megkérdezettek fele úgy gondolja, hogy a felnőttek nem engedik, hogy beleszóljanak az őket érintő kérdésekbe, és minden ötödik gyerek szerint a felnőttek nem tisztelik a gyerekeket.
- Magyarországon 1995 óta zéró tolerancia van érvényben a gyermekekkel szembeni erőszak minden formájával szemben. Ennek ellenére a válaszadók 44 százaléka, tehát közel minden második gyerek gondolja úgy, hogy egy pofon, vagy ha megütik, nem számít erőszaknak.
- A gyermekek kétharmada nincs tisztában azzal, hogy bántalmazásnak minősül, ha egy gyerek megüt egy másikat.
- Három gyerekből kettő nem kér segítséget, ha megsértették jogait, és a gyerekek fele nem is tud ilyenről a környezetében.
- Bár a megkérdezettek 96 százalékának van mobiltelefonja, és 88 százalékának profilja közösségi oldalon, a gyerekek fele nem érzi biztonságosnak az internetet.
- Minden harmadik gyereket ért már kellemetlen piszkálódás az interneten. Ilyen esetben a gyermekek fele megpróbálta megvédeni magát, de segítséget csak minden tízedik kért.
Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Telenorral való együttműködés új szakaszában nem csak a leginkább kiszolgáltatott gyerekeknek tudnak segíteni, hanem az Ébresztő-óra program országos hálózatának megerősítésén is dolgozhatnak, ami révén még több csemetében tudatosíthatják az őket megillető jogokat.
„Az UNICEF kutatásából az is kiderült, hogy a 13 éven aluli gyerekek 78%-a regisztrált már valamelyik közösségi oldalon, holott ez technikailag 13 éves kor alatt nem lehetséges. A szűrőrendszereket gyakran könnyű kijátszani, ezért helyezünk nagy hangsúlyt az oktatásra, tudatosításra. Apaként és vállalatvezetőként is elkötelezett vagyok a gyermekek biztonságáért, ezért is örülök annak, hogy ebben olyan nagyszerű partnerünk van, mint az UNICEF.” – mondta el Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója az együttműködés meghosszabbítása kapcsán.
Gyermekjogi szempontból vizsgálnák a vállalatok működését
Az Ébresztő-óra program jó példája annak, hogy a magánszektor is sokat tehet a gyermekek jogaiért. Egy vállalat a működése során észrevétlenül is hat a gyermekekre, akik nem csak fogyasztókként érintettek, de későbbi alkalmazottakként vagy vezetőkként, a vállalat körüli közösség és környezet tagjaiként is.
Az UNICEF a KPMG Tanácsadó Kft.-vel együttműködésben először készít Magyarországon felmérést arról, hogy a hazánkban működő legnagyobb vállalatok mennyire tartják szem előtt a gyermekjogok védelmét és érvényesülését működésük során. A 2015-ben induló auditprogram első, próbavizsgálatára a Telenor ajánlotta magát, így a szervezők kipróbálhatják és tökéletesíthetik a később szélesebb körben is végzett kutatási módszertant.
Szabó István a KPMG Vállalati Felelősségvállalási szakértője rávilágított, hogy bár sokaknak csak a gyermekmunka jut eszébe, ha a gyermekjogok és a vállalati környezet között keresnek összefüggést, pedig egy vállalat nagyon is hatással lehet a gyermekjogokra az általa alkalmazott termékfejlesztési módszereken, marketingkommunikációs eszközökön és foglalkoztatási szempontokon (pl. gyerekes szülők alkalmazása) keresztül.
Kapcsolódó cikkek
- Alkalmazásvásárlás mobilegyenlegre, elsőként a Telenornál
- Az iPhone 5 ötödik az elégedettségi listán
- Az 1,2 milliárd darabot is elérheti az okostelefonok értékesítése
- Minden ötödik netező táblagépezik
- Hatékonyabb a munkavégzés a korlátlan internet-hozzáféréssel
- A technológiai vívmányok 4-ből 3 embert közelebb hoztak családjukhoz
- Nemzetközi együttműködés az UNICEF és a Telenor között
- Milyenek vagyunk munkánk során mi, magyarok?
- A magyarok többsége szerint a kütyük és a közösségi média ártalmas lehet a párkapcsolatra
- ABI Research: a D-Link a világ vezető Wireless AC gyártója
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Értékes nyereményeket vehettek át a pályázók a Digitális Témahét ünnepélyes záróeseményén
Hazánk legnagyobb digitális pedagógiai eseményének, a Digitális Témahétnek ünnepélyes záró rendezvényén hirdette ki különdíjasait a Vodafone Magyarország Alapítvány. A programsorozathoz évek óta számos aktivitással kapcsolódó Alapítvány idén egy digitális kalandjáték-készítő versenyt hirdetett meg, amellyel a pedagógusok és diákok digitális kompetenciáinak fejlesztését segítette. A Vodafone Alapítvány három kategóriában díjazta a különdíjas verseny résztvevőit.
A Leadec megvásárolja a FISS Automatika Kft.-t
A Leadec, a világ vezető globális szolgáltatási szakértője 2023.05.31. napjával felvásárolta a FISS Automatika Kft.-t. A Leadec az akvizícióval tovább bővíti magyarországi jelenlétét, valamint erősíti kompetenciáit az elektrotechnika és az automatizálás területén.
Jelentős mérföldkő a hazai autóiparban
Idén ünnepli 30. születésnapját a Continental Veszprémben. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően mára a technológiai vállalat telephelye globális piacokra dolgozik. Presztízs ügyfelek számára fejleszt, tesztel és gyárt különböző szenzorokat gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez, akkumulátorokhoz és az utazási kényelem növeléséhez.
Fenntartható ötlet nyert a Samsung és az EdisonKids versenyén
Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók mérték össze projektjeiket a közösség, a fenntarthatóság és a jövő oktatása kategóriákban. A nyolc döntős csapat közül a NUT (Napkor’s Upcycler Team) csapat elképzelése, a chipses zacskók hőálló szatyorrá alakítása bizonyult a legjobbnak. Második helyezést ért el a modulárisan építhető oktatórobot, a dobogó harmadik fokára pedig a tücsökfarm tervezői léphettek. Az első három helyezett 6 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket, saját maguk, felkészítőtanáruk és iskolájuk számára.
Fidelity: Nyernek az elektromos autók?
Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat1.