Öt magyar startup utazhat az Egyesült Államokba

Laszlo Horvath, 2014. november 22. 12:10

Öt magyar startup vállalkozás vehet majd részt a világ egyik legjelentősebb technológiai fesztiválján az Amerikai Egyesült Államokban a Design Terminál meghirdetett pályázatának köszönhetően, amelyre 2014. december 15-ig lehet jelentkezni.

Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ közleménye szerint a South by Southwest (SXSW) fesztivált 2015. március 13. és 17. között a 22. alkalommal rendezik meg az amerikai Austinban.

 

A tájékoztatás szerint az 5 napos eseményen a világ legizgalmasabb startup vállalkozásai mutatkoznak be, a szervezők 80 országból 30 000 résztvevőt várnak. A kiállító vállalkozásoknak lehetősége nyílik az iparág befektetőivel és a nemzetközi szakmai médiumokkal való kapcsolatépítésre is.

 

A pályázatokat háromtagú szakmai zsűri bírálja el, amelynek tagja Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezető igazgatója, Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója és Fehér Gyula, a Ustream társalapítója és technológiai vezetője. A pályázat további részleteiről a Design Terminál külön erre a célra létrehozott honlapján tájékozódhatnak a vállalkozások.

 

Kép: ccesnews.org

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09