Legjobb munkahelyek - dobogón a Microsoft

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 26. 14:36

A Hilti, a Microsoft, és a Provident végeztek első helyen az Aon Hewitt idei legjobb munkahely felmérésében, amelynek során több mint 34 ezer munkavállaló mondta el véleményét munkahelyéről. 

Az Aon Hewitt keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a legjobb munkahelyeket a hiteles felsővezetés, a teljesítményközpontú kultúra, valamint a vonzó és hiteles munkáltatói márka különbözteti meg leginkább az átlagos vállalatoktól a felmérés alapján.
 

A legjobb munkahely felmérést 2014-ben már tizennegyedik alkalommal készítette el az Aon Hewitt. a kisebb, maximum 250 munkavállalót foglalkoztató cégek között a Hilti Hungária Kft. lett a legjobb munkahely, a második helyen a Milupa-Nutricia, a harmadik helyen pedig az AbbVie Gyógyszerkereskedelmi Kft. végzett.
 

A 250-1000 embert foglalkoztató vállalatok kategóriájában a Microsoft Magyarország Kft. lett az első, amelyet a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. és az SAP Hungary Kft. követett. Az 1000-nél több alkalmazottal rendelkező cégek között a Provident Pénzügyi Zrt. lett az első, a Vodafone Magyarország Zrt. pedig a második.
 

A Monsanto Hungária Kft. a termelés-gyártás iparág különdíját nyerte el - olvasható a közleményben.
 

A felmérés eredményei szerint a legjobb munkahelyeken dolgozók több mint háromnegyede gondolja úgy, hogy a felsővezetés a vállalat legértékesebb erőforrásaként bánik az alkalmazottakkal, míg az átlagos cégeknél ez az arány csupán 43 százalék. Ehhez a különbséghez hozzájárul az is, hogy a győztes vállalatok első emberei sokkal hatékonyabban motiválják alkalmazottaikat, képesek lelkesítő jövőképet felvázolni, nyíltan tájékoztatják kollégáikat a céget érintő kérdésekről és hosszú távú célkitűzéseiről.
 

Tíz megkérdezett munkavállalóból csupán három érzi úgy, hogy munkahelyének elvesztése esetén könnyen találna állást, és még mindig minden negyedik kolléga kimondottan fél "kimenni" a munkaerő-piacra. Ezzel az eredménnyel a kelet-közép-európai régióban Magyarország évek óta a sereghajtók közé tartozik. A 30 évesnél fiatalabbak, vagyis az "Y generáció" tagjai ugyanakkor szinte kivétel nélkül biztosak abban, hogy könnyedén találnának új munkát szükség esetén.
 

Az átlaghoz viszonyítva azonban ez a korosztály kevésbé elégedett a jelenlegi munkahelyük által nyújtott anyagi juttatásokkal és a felsővezetés emberközpontúságával.
 

Nemzetközi szinten a munkavállalók 61 százaléka vallotta magát elkötelezettnek a munkahelye iránt, ami egy százalékpontos javulást jelent a tavalyi szinthez képest, ugyanakkor a közép-kelet-európai régió országainál ez a szám csak 54 százalék, és enyhe csökkenést mutat 2013-hoz képest. A régiós átlagnál Magyarországon 6 százalékponttal jobb ez az arány, vagyis 10-ből 6 dolgozó elkötelezett, ami azért is rendkívül fontos, mert ezekre a munkavállalóra jellemző a jobb hatékonyság, minőség, innovációs hajlam és ügyfélkiszolgálás - olvasható a közleményben.

Kulcsszavak: Microsoft munkahely

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09