Az androidos eszközök egyharmadán KitKat fut

Czipperer Dia, 2014. december 3. 16:41

A novemberi adatok szerint az androidos mobilok egyharmadán már a KitKat operációs rendszer teljesít szolgálatot. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy az eszközök 33,9%-án a 4.4.X-es verziók futnak.

A Google közzétette legfrissebb adatait mobil operációs rendszerének elterjedtségéről. A számok azt mutatják, hogy folyamatosan nő a KitKat népszerűsége: már az eszközök több mint egyharmadán ez a verzió fut.

 

Összevetve a Jelly Beannel, még mindig sok eszközön található meg valamelyik korábbi verzió, ám külön vizsgálva a Jelly Bean egyes verzióit, a KitKat föléjük kerekedett (lásd az ábrán).
 


A Gingerbread egyre inkább veszít népszerűségéből, elterjedtsége már a 10%-ot sem éri el, pedig augusztusban még az eszközök 13,6%-án ez a verzió futott. A Froyo még küzd azért, hogy helyet kapjon a tortán, de egyre kisebb morzsa jut neki. Mindössze a felhasználók 0,5%-a használja a 2.2-es Android verziót.

 

Érdekes a 4.3-as Jelly Bean 7%-os penetrációja, hiszen még az Ice Cream Sandvich is az eszközök 7,8%-án jelen van. Ám mindez nem olyan meglepő, hiszen számos 4.3-as rendszerű eszköz – és korábbiak is – megkapta már a KitKat frissítést a fedélzetére, ezzel pedig az újabb verzió felé billent a mérleg nyelve.

 

A legfrissebb 5.0 Lollipop verzió egyelőre még nem szerepel az összesítésben. Az 5.0-ás rendszer adataira a friss megjelenés miatt még várni kell.

 

Forrás: GSMArena.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05