Januártól neten is lehet tájékozódni a bírósági ügyekről

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 11. 10:16

Az év elejétől működő elektronikus rendszeren keresztül nyomon követhető lesz az ügyek állása - egyebek mellett ezt tartalmazza az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló tervezet, amely a kormány honlapján olvasható.

A Bírósági Elektronikus Tájékoztatási és Figyelmeztetési Rendszerbe (BETFR) az ügyfélkapun keresztül lehet regisztrálni. Ehhez meg kell adni az ügyfélnek a neve mellett a születési helyét és idejét, továbbá az édesanyja nevét is. Ezeket az adatokat papíron is be kell nyújtani a bírósághoz.

Egy regisztráció egy ügy nyomon követésére szolgál. Az ügyfél az iratokba történő betekintés mellett figyelmeztetést is kérhet arról, hogy valamely eljárási cselekmény határideje lejár. A bíróság - az ügyfél választása szerint - e-mailben vagy SMS-ben küldi a figyelmeztetést.

A tervezet a csődtörvény végrehajtási rendeletét is módosítaná. A csődeljárás jogerős megszüntetését vagy pedig befejezését a bíró azért nem tudja pontosan megadni, mivel nem tudhatja előre, hogy az megjelenik-e a Cégközlönyben az általa megjelölt napon. Ezért a módosítás úgy szól, hogy a felszámolás megszüntetésének vagy befejezésének napja, a jogerős bírósági végzésnek a cégközlönyben való megjelenésének a napja. Ez szerepel majd a cégbírósági közleményben.

Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) lehetővé teszi azt, hogy a zálogjogosultak - valamennyiük hozzájárulásával - módosíthassák a zálogjogok rangsorát. A tervezet előírná, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy abban is rögzíthető legyen a rangsor megváltozása.

A közjegyzők által vezetett hitelbiztosítéki rendszerre vonatkozó másik új előírás, hogy abban a gépjárművet az alvázszámával kell megjelölni. Más vagyontárgynál az azonosításra megadott adatok a következők: gyártási év, gyártó neve, gyártási szám, egyedi azonosító és a gyártó által megadott elnevezés. Amennyiben lekérdezéskor az előbbi adatok közül három egyezik, akkor az adott vagyontárgyat a rendszernek meg kell jelenítenie.

Amennyiben a vagyontárgyat csak körülírással lehet megjelölni, úgy erre 10 ezer karakter áll rendelkezésre.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Véget ért a XII. Nemzetközi Média- és Internetkonferencia

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szeptember 26-án és 27-én 12. alkalommal rendezte meg „A média és az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját, a Magyar Tudományos Akadémián. A két nap alatt 32 szakember tartott előadást aktuális témákról, egyebek mellett az álhírekről, a social media platformokról, az illegális tartalmakról, a deepfake-jelenségről és persze a média jövőjéről. Kerekasztal-beszélgetést is szerveztünk, ahová etikus hackereket hívtunk meg. 

2022. szeptember 28. 15:21

Rövid képzési programokat is kínál hallgatóinak a Széchenyi István Egyetem

Egyedülálló lehetőségként már rövid, akár egyhetes külföldi utazással járó kurzusokat is kínál hallgatói számára a győri Széchenyi István Egyetem, amelyeken a pályázók rugalmasan és könnyen bővíthetik szakmai tapasztalataikat, nemzetközi kapcsolataikat, idegennyelv-tudásukat. Érdemes jelentkezni – ajánlják az újdonságot azok a széchenyisek, akik már részt vettek valamelyik programon. 

2022. augusztus 28. 14:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38