Internetes csalással több százezret kerestek
Sziliné Séber Anita ismertette: a rendszeres jövedelemmel nem rendelkező vádlottak még 2012-ben határozták el, hogy úgy jutnak pénzhez, hogy egy internetes aukciós oldalon hirdetéseket adnak fel, melyekben különféle műszaki eszközöket - elsősorban fűkaszákat - kínálnak eladásra.
A potenciális vevőktől a termékek árát előre kérték átutalni egy bankszámlára, de a terméket a pénz megérkezését követően sem küldték el a vevőnek, azzal nem is rendelkeztek - tette hozzá.
A vádlottak 2013-ban az ország különböző területein – így Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala, Pest, Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyében – élő 9 embertől csaltak ki 37500 és 80000 forint közötti összegeket, ezzel összesen 573 ezer 300 forinthoz jutottak jogosulatlanul.
A budapesti vádlottak elismerték a bűncselekmények elkövetését. Az első- és másodrendű vádlottat kilenc rendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétségével, illetve kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, míg két társukat kilenc rendbeli orgazdaság vétségével vádolta meg a járási ügyészség - közölte az ügyész.
Kapcsolódó cikkek
- Online képzési programot indít a NIH
- Januártól neten is lehet tájékozódni a bírósági ügyekről
- Az Apple bevallotta, hogy törölték az iPodokról a nem iTunes tartalmakat
- Jótékony célra készült arany borítású UHD TV a Samsungtól
- Oroszországban a zenei és irodalmi művek illegális internetes közzététele is tilos lesz
- Több mint száz ember pénzét élte fel egy internetes csaló
- Bárki kipróbálhatja a vaklicites eljárást
- A Google is fizetni fog Spanyolországban
- A Webox előnyeit már a vaterázók is élvezhetik
- Az Európai Bizottság digitális területért felelős alelnöke az internetadó elleni tiltakozást javasolja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
így adóznak a kriptovaluták Európában és a FÁK országaiban
A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében 2023 első negyedévében foganatosított adózási szabályokat mutatja be. A Binance szerint a jogkövető adózás révén az egész Web3 iparág megítélése javulhat, ami a szektor további bővülését eredményezheti.
A digitalizáció a magyar gazdaság kitörési pontja
A digitális gazdaság már ma is a teljes GDP legalább 25 százalékát adja, a fejlett technológiák – úgy mint az 5G, a mesterséges intelligencia, vagy a Big Data – használata pedig a gazdaságok legfontosabb kitörési pontjává vált.
Együtt alkot különleges digitális világot az Emirates és az AWS
Az Emirates légitársaság az Amazon Web Services-zel (AWS) együtt indul el egy jövőbemutató, magával ragadó digitális utazásra, hogy az iparágban elsők között teljesen átalakítsa a munkavállalói élményt.