Ezentúl kötelező lesz valós névvel regisztrálni

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 5. 10:31

Az internetes szolgáltatások használóinak ezentúl kötelezően valós nevükkel kell regisztrálniuk, miközben ettől eltérő lehet megjelenő felhasználónevük. Utóbbiak és a hozzájuk tartozó képek, ábrák megválasztásánál azonban meg lesz kötve a kezük - ismertették  Pekingben a kínaiak internethasználatának új szabályait tartalmazó csomagot.

A blogokban, mikroblogokban, azonnali üzenetküldő szolgáltatásokban, online fórumokon, a cikkek kommentjei között és másutt március elsejétől már nem fordulhatnak elő olyan azonosítók, álnevek, fotók, amelyek becsületsértők, államellenesek, vagy sértik a közérdeket, a törvényeket, a vallást; veszélyeztetik a nemzetbiztonságot, a társadalmi stabilitást, illetve a szuverenitást, alkalmasak az etnikumok közti gyűlöletkeltésre, rémhírterjesztésre, valamint erőszakra hívnak fel. A szabályok a kínai szárazföldön élő csaknem 650 millió internetezőre vonatkoznak.

A döntést a kibertér állami felügyeletét ellátó hivatal vezetője, Hszü Feng jelentette be. A hivatal honlapján közzétett dokumentum szerint a felhasználónevekkel széles körben visszaéltek, például nem kevesen Putyin vagy Obama néven írták bejegyzéseiket, míg mások nevei azt a látszatot keltették, hogy kormányzati, vagy pártszervek a közlést kiadók, a hozzászólók.

A felhasználóazonosítás szabályozásának célja az, hangoztatták, hogy eltüntessék a hiteltelen, valótlan és megtévesztő információkat. Közölték, hogy a hamis adatokkal regisztrálókat vagy az új szabályokat megsértőket eltiltják az adott weboldal használatától.

Peking már korábban is több alkalommal kezdeményezte a valós névvel történő regisztrációt, s bár átütő eredményt nem ért el, sajtóhírek szerint a közösségi média legnépszerűbb kínai csevegőprogramjának, a WeChat felhasználóinak több mint 80 százaléka tartotta magát ehhez.

A WeChat szolgáltatója ugyancsak szerdán külön közleményben tudatta, hogy hatékony fellépésre készül a plagizálókkal, a különböző tartalmak jogosulatlan közlésére, másodközlésére, eltulajdonítására vetemedőkkel szemben. Utalt rá, hogy a panaszok számából ítélve elterjedt jelenségről van szó. A szolgáltató a renitenseket fiókjuk 7, 15, majd 30 napos felfüggesztésével fogja büntetni, az ötödszörre is visszaesőket pedig kizárja a rendszerből. A WeChat közönségét a visszaélések bejelentésére biztatták.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09