Új innovációs központot épít az Albacomp Székesfehérváron

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 16. 12:16

Új innovációs központot épít az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. Székesfehérváron: a közel 1,5 milliárd forint összköltségű projekthez mintegy 850 millió forintos uniós támogatást nyertek el.

A pénteki bokrétaünnepség alkalmából Minárovits Márton, a cég ügyvezetője elmondta, hogy az Albacomp RI Kft. új innovációs központja négyszintes, négyezer négyzetméteres lesz. Az irodaházban és a hozzá kapcsolódó gyártócsarnokban pedig helyet kap a cég minden kutatás-fejlesztési, back office, kereskedelmi, szolgáltatási, oktatási és gyártási tevékenysége.

 


 

Minárovits Márton szerint a június 30-ára befejeződő beruházás is jelzi, hogy az idén 30 éves Albacomp maximálisan elkötelezett a kutatás-fejlesztés-innováció irányába. Ismertette, hogy a klasszikus informatikai tevékenység mellett partnereikkel közösen több k+f projektben vesznek részt. Példaként említette, hogy 1170 magyar rendőrautóban saját fejlesztésű fedélzeti számítógépük van elhelyezve, és már megkapták a megrendelést a projekt folytatásához.
 

Az MTI kérdésére elmondta: a cég nettó árbevétele tavaly 2,7 milliárd forint volt. Hozzátette, hogy a jelenleg 80 főt foglalkoztató, 100 százalékban magyar tulajdonú cégcsoport az idén jelentős árbevétel-növekedéssel számol.
 

Az ügyvezető kiemelte, hogy a beruházás új munkahelyeket hozhat: a fejlesztési tevékenység még több jól képzett munkaerőt igényel. Továbbá a kifejlesztett termékek gyártást is magukkal hozhatnak, amely akár további 40-50 új munkavállalót jelenthet.
 

Jövőbeni terveik között említette a Tempest katonai felhasználású számítógépek kifejlesztését, amellyel elsősorban a külföldi piacokat céloznák meg. Tervezik a fedélzeti számítógépes rendszerek tömegközlekedéshez illesztését, valamint az egészségügy informatikai- és műszerigényét is szeretnék a jövőben kihasználni.
 

Mészáros Attila (Fidesz) alpolgármester beszédében emlékeztetett arra, hogy Székesfehérvár iparűzési adóbevétele a válság előtti szintre emelkedett, miután tavaly mintegy egymilliárd forinttal nőtt. Úgy vélte, a növekményhez nagyban hozzájárultak nem csak a multinacionális cégek, hanem az olyan magyar tulajdonú vállalatok is, mint amilyen az Albacomp. Megemlítette, hogy a cég kiemelten segíti az önkormányzat és az Óbudai Egyetem együttműködését, hiszen a 2015 szeptemberében a városban induló műszaki-informatikai duális képzésben jelentős részt vállalt.

 

Fotó: szekesfehervar.hu

Kulcsszavak: gyár +céginfo Albacomp

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Epson 100%-ban megújuló villamosenergia használatára áll át egész Európában

A precíziós, innovatív technológiai megoldásairól híres Epson bejelentette, hogy 2050-re teljesen karbonsemlegessé és a fosszilis erőforrásoktól mentessé alakítja működését. Az elmúlt években már számos meghatározó lépést tettek ennek érdekében, melyek pozitív eredményeiről a nemrég közétett fenntarthatósági jelentésük is beszámol.

2023. december 2. 12:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27

A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei

2023. november 9. 10:04