Új postai szolgáltatás: hiteles dokumentumok elektronikusan

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 27. 15:35

Lezárult a Magyar Posta (MP) Zrt. új "hibrid kézbesítési és konverziós" nevet viselő rendszerének fejlesztése, amellyel hiteles dokumentumok továbbítása válik lehetővé elektronikus úton a postán keresztül. Az új szolgáltatást csütörtökön mutatták be.

Szarka Zsolt, az MP vezérigazgatója elmondta: a hiteles hibrid konverzió szolgáltatás során a közigazgatási intézmények által elektronikusan létrehozott, hivatalos iratból hiteles, a hitelességet igazoló záradékkal ellátott, papír alapú küldeményt állítanak elő. Az így előállított küldemény pecsét és kézi aláírás nélkül is hiteles iratnak minősül.

Az állampolgárok által feladott papír alapú küldeményekről hiteles elektronikus másolat készül, majd a biztonságos elektronikus kézbesítési rendszeren keresztül jut el a dokumentum a címzett közigazgatási intézmény elektronikus postafiókjába vagy iratkezelő rendszerébe. Az így kézbesített küldeményeknek ugyanolyan joghatásuk van, mint a papíralapúaknak, és teljes bizonyító erővel rendelkeznek.

 



A projekt az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, nettó 3,25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból.

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség szabályozásért és kodifikációért felelős helyettes államtitkára kifejtette: a posta új kézbesítési és konverziós rendszere előnyös az ügyfeleknek, a postának valamint azon 59 közigazgatási szervnek is, amelyek elsőként csatlakoznak a rendszerhez. Támogatja a kormányzati ügyiratkezelést, csökkenti a bürokráciát, mérsékli az állam adminisztrációs terheit, hatékonyabbá teszi a közigazgatás működését, a posta számára új üzleti lehetőségeket teremt, az ügyfelek számára pedig gyorsítja az ügyintézést.

Szarka Zsolt
emlékeztetett arra, hogy a posta az elmúlt időszakban elindította megújítási programját, amely számos területre kiterjed. Az újítások közül kiemelte a csomagolóautomata- és csekkautomata-hálózatot, a mobilapplikációt, az országos levélfeldolgozó gépsor lecserélését, a pénzügyi szolgáltatások megújítását.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vezető helyen a Xiaomi Közép-Kelet-Európában az okostelefonok piacán

A világ egyik legnagyobb techvállalata, a Xiaomi piacvezető pozíciót ért el 2020 negyedik negyedévében Közép-Kelet-Európában az okostelefonok piacán. A Canalys piackutató legfrissebb piaci elemzése szerint az eredményt 18 százalékos éves növekedésnek köszönheti, amely 25 százalékos piaci részt biztosított a Xiaominak a régiónkban. Ugyanebben az időszakban, a vállalat európai viszonylatban a harmadik legnagyobb okostelefon márka maradt 15 százalékos piaci részesedés és 34 százalékos éves növekedés mellett.  

2021. február 11. 12:15

Az adóhatóság a big data révén ellenőriz

Az adóhatóság a saját maga által gyűjtött, illetve a társintézményektől kapott digitálisan rendelkezésre álló adatokat több körben elemzi, azonosítja a kockázatos adózókat és tényezőket, és dönt arról, hogy kit ellenőriz.

2019. szeptember 17. 12:08

Akár elektronikusan is lehetne gyűjteni a kopogtatócédulát

A választásokat megelőző ajánlószelvények gyűjtését digitálissá lehetne tenni, ha elektronikusan írnák alá a polgárok az ajánlóíveket. A NETLOCK becslése szerint legalább 2–2,5 millió oldalnyi dokumentum kerülhetne át így a digitális térbe. Ezzel nemcsak olcsóbbá és zöldebbé válna a teljes folyamat, de gyorsabb, biztonságosabb, diszkrétebb lenne az adatkezelés is. Ezen felül egyszerűbben kiszűrhetnék a visszaéléseket, és hatékonyabbá válna az adminisztrációs munka és a GDPR előírásoknak való megfelelés is.

2019. szeptember 16. 12:53

Az ipari automatizáció kihívásai

A tapasztalatok szerint az automatizáció útjában álló legnagyobb akadályok a telepítéssel kapcsolatos költség- és időkorlátokban keresendők. Mivel ez a folyamat speciális szaktudást igényel, ezt általában egy csapatnyi, különféle programozási nyelvekben jártas és magas szintű műszaki ismeretekkel rendelkező robotikai szakember végzi.

2019. május 24. 12:47

Az Adókikerülés Elleni Direktíva hatása a cégekre

Számos, a hazai vállalkozásokat is jelentős mértékben érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD). Várhatóan a legjelentősebb változást a kamatlevonhatósági szabályok módosulása okozza, az új alapokra helyezett szabályozást ez év végéig kell átültetniük a tagországoknak a nemzeti jogba.  

2018. szeptember 20. 11:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12

Google: környezetbarát keresési funkciók érkeztek

2021. október 7. 17:13

Radikális változások jönnek a Google keresésben: itt a MUM!

2021. szeptember 30. 19:07

Megújul a Vodafone vezetékes internet és TV portfoliója

2021. szeptember 29. 11:20