Először nyomtattak sugárhajtóművet

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 28. 09:10

Ausztrál szakemberek a világon elsőként gyártottak le sugárhajtóművet háromdimenziós nyomtatási technológiát alkalmazva.

A kutatók szerint az eljárás idővel könnyebb, olcsóbb és az üzemanyag-fogyasztás szempontjából is hatékonyabb repülőket fog eredményezni.

A helyi sajtó beszámolója szerint a melbourne-i Monash Egyetem kutatóinak fejlesztésére már a Boeing és az Airbus repülőgépgyártó vállalatok is felfigyeltek, és prototípusokat is rendeltek tőlük.

A technológia révén a jövőben mindössze napokat, és nem hónapokat venne igénybe a repülőgép-hajtóművek és pótalkatrészek legyártása, illetve tesztelése. A fejlesztésnek hála a repülőgépgyártóknak sem kellene rendszeresen frissíteniük a munkagépeiket, hogy megfeleljenek a változó előírásoknak.

 



"A múltban olvasztani, önteni, metszeni és forgatni kellett, hogy megkapjuk a kész terméket" - mondta Ian Smith, az egyetem tanára. "Ezzel a módszerrel azonban nagyon hamar megkaphatjuk a végterméket, tehát a technológia elsődleges előnye, hogy gyorsan, nagyszámú prototípust tudunk készíteni. Másrészt pedig mérték után készített alkatrészeket is gyárthatunk, ami a hagyományos módszerekkel nem lenne lehetséges" - tette hozzá a szakember.

Az ausztrál kutatók által kifejlesztett eljárás lényege, hogy a nyomtatáshoz használt nagy teljesítményű lézer nikkel-, titán- vagy alumíniumporból gyártja le a tárgyakat. "Mi vagyunk a világ egyetlen központja, amely maga fejlesztette ki a nyomtatóba kerülő anyagokat, így biztosítva a kiváló minőséget" - mondta Smith.

A háromdimenziós nyomtatási technológiával készült hajtóművet a héten mutatták be az ausztrál nemzetközi légi bemutatón.

Kulcsszavak: tudomány 3D nyomtatás

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09