A piac optimista az online szektort tekintve

A gazdaság helyzetét a kereskedők többsége azonban negatívan látja

forrás: Prím Online, 2015. március 10. 13:16

A GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának felmérése szerint az online kiskereskedelem hat legnagyobb szektora a tavalyi évben több mint 150 milliárd forintos forgalmat ért el, ezzel mintegy 6%-os súlyt szerezve saját teljes kiskereskedelmi forgalmukon belül.

Egyre nagyobb szerep jut az online kiskereskedelemnek 

 

2014 folyamán a 6 szektor, együttesen több mint 150 milliárd forint forgalmat ért el, melyből az első félév eredménye 60 milliárd körül alakult, míg a második félév átlépte a 90 milliárdos küszöböt.

 

Az OKI szektorok által elért forgalom a teljes hazai online kiskereskedelem közel kétharmadát fedi le. A vizsgált szektorok közül továbbra is kiemelkedő a műszaki cikkek forgalmazásával foglalkozó kereskedők helyzete, a 6 szektor által elért bevétel 27%-a ebben a szegmensben keletkezett.

 

A legdinamikusabban fejlődő szektor a szépség-egészség volt 2014-ben, mely 17 milliárd forintos forgalmat generált internetes értékesítésből. Ezzel éves szinten a szektor 21%-os bővülést ért el, míg a teljes kiskereskedelemben 14%-kal nőtt a forgalma.

 

Az Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozat hat vizsgált szektorának forgalma 2014-ben

 

Az online kiskereskedelem szerepének folyamatos növekedését jelzi, hogy a hat legnagyobb szektor teljes kiskereskedelmi forgalmából az internetes értékesítés már több mint 6%-os részesedést ér el.

 

Ráadásul, míg a teljes kiskereskedelem vonatkozásában a vizsgált szektorok csupán 8%-os éves növekedést produkáltak, addig az online csatornákon ez az arány 13% feletti.

 

Az egyes termékkörök között jelentős eltérés figyelhető meg az online értékesítés súlyának vizsgálatakor: miközben az otthon-kert, a ruházatsport-divat, valamint szépség-egészség szektorokban 5% alatt maradt az internetes értékesítés súlya, addig a számítástechnikai eszközök esetében már eléri a 32%-ot. 

 

Az internetes értékesítés szerepe a teljes kiskereskedelmen belül a hat vizsgált szektorban

 

Fontos az utolsó negyedév

 

A hat szektor forgalmának 37%-a köthető az év utolsó negyedévéhez, – azaz az ünnepi időszakhoz – azonban ez az arány a szektorokat egyesével vizsgálva erősen ingadozik, attól függően, hogy az egyes termékkategóriák esetében az év melyik szakasza jelenti a legforgalmasabb időszakot. A 2013-as évhez képest az ünnepi időszak szerepe tovább erősödött, amihez nagymértékben hozzájárulhatott a hazánkban tavaly első alkalommal megtartott fekete péntek is.

 

Az utolsó negyedév kiemelkedő szerepe nem csak az online világban érvényesül: a 6 vizsgált szektor teljes kiskereskedelmi forgalmát nézve, összességében 30%-os súlyt ért el 2014-ben az utolsó negyedév.

 

Az online forgalom megoszlását vizsgálva a ruházat-sport-divat, a játék és kultúra, valamint a szépség-egészség szektorok esetében jóval átlag feletti az utolsó negyedév súlya, miközben a teljes kiskereskedelem esetében a műszaki cikkek, a számítástechnikai eszközök, valamint a játék és kultúra szektorok érték el a legmagasabb utolsó negyedéves arányt.

Az utolsó negyedév súlya a 2014-es éves forgalomból

 

Az online kereskedelem szereplői 2014 tekintetében a vártnál gyengébb őszi szezon után nagyon erős év végi időszakról számoltak be, mely a szokásos karácsonyi időszakra jellemző erős költést jelent a lakossági oldalon. Ugyanakkor a 2014-es ünnepi időszak a kereskedők véleménye szerint, sokkal rövidebb periódusra koncentrálódott és később is kezdődött, mint egy évvel korábban.

 

2015 első negyedévét illetően, jellemzően továbbra is optimista álláspontok fogalmazódtak meg, ami alapvetően az online szektor kilátásaira vonatkozik, hiszen a magyar gazdaság helyzetét a kereskedők többsége továbbra is negatívan látja.

 

Összességében az online kereskedők – igazodva a kereskedelmi szereplők véleményéhez – a korábbi negyedévhez képest kismértékben rosszabbnak látták a piac helyzetét. Az online és offline szektor közti különbség azonban továbbra is megfigyelhető, előbbiek derűlátóbbak, illetve pozitívabbak a piac egészének megítélésében.

Az OKI Index alakulása

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

GKI: 62 milliárdos a belföldi online szálláspiac

A GKI Digital 2017 áprilisában készített kutatást a belföldi szálláshelyek körében, melyből kiderült, hogy tavaly a belföldi szálláspiac forgalmának 68%-át már az online csatornák adták és a közvetített szállásdíj volumene pedig megközelíti a 30 milliárd forintot. A belföldi utazók tekintetében szálláshelyek legfontosabb hazai közvetítő partnere a Szállás.hu, és a maiUtazás.hu.

2017. május 25. 15:15

Az okostelefonok észrevétlenül megváltoztatták az emberi szokásokat

A modern okostelefonok egészen újfajta megvilágításba helyezték a felhasználásuk módját. A legújabb készülékek kicsi és kényelmes méretüknek, könnyű és szinte bárki számára megtanulható használatuknak valamint a rengeteg ingyenes applikációnak köszönhetően észrevétlenül megváltoztatták az emberi szokásokat.

2017. május 25. 12:36

Milyen pózban tanuljunk?

A vizsgaidőszak nemcsak az agyat, de a testet is igénybe veszi, ezért nem mindegy, milyen pózban tanulunk a most már online is elérhető jegyzetekből. A könyvek helyett manapság inkább a laptopok és táblagépek felett görnyedő hallgatóknak adunk pár hasznos tippet, amivel nemcsak az elméjüket, de a testüket is felrázhatják a maratoni tanulás során.

2017. május 25. 09:57

Sakkjátszma kizárólag szemmozgással vezérelt ABB robot segítségével

Marga de la Torre mindig is szeretett sakkozni, de szklerózis multiplex betegsége miatt nehezen tudja mozgatni a bábukat a sakktáblán. Most azonban, az ABB robotjának segítségével csupán annyit kell tennie, hogy a számítógép-képernyő különböző pontjaira kell néznie, és a tekintetével vezérelt robot a kívánt mezőre lép. 

2017. május 25. 08:04

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Gyorsítja külföldi terjeszkedését a Codecool programozóiskola

2017. május 18. 11:11

Google: Bagoly-algoritmussal a hamis hírek ellen

2017. április 27. 15:15

Hamarosan átláthatóvá válik az egészségügy

2017. április 18. 14:26

Idén is keresik az Év Internetes Kereskedőjét

2017. április 13. 11:11
cloudappsportal.com