Nagy a kínai mobilpiac, de már nem lesz nagyobb

Czipperer Dia, 2015. május 11. 16:34

Az IDC becslései alapján nem nő már tovább jelentős mértékben a kínai mobilpiac a jövőben. A múlt évben mindössze 4%-os volt a növekedés.

Az IDC közzétette legfrissebb becslését, mely arról tanúskodik, hogy a kínai okostelefon piac elérte a majdnem maximális méretét. Ez tehát azt jelenti, hogy a kínaiak nagy része már rendelkezik mobiltelefonnal, és csak akkor vesz másikat, ha újítani szeretne, megválna régi eszközétől.

Az első negyedévet tekintve a különféle gyártók között vesztesek és győztesek egyaránt vannak. Talán nem meglepő módon az Apple ül a trónon, aki a 2015-ös év első három hónapjában 15 millió készüléket értékesített. Őt követi a sorban a Xiaomi és a Huawei, akik 13,5 és 11,2 millió mobileszközt értékesítettek.

 

 

 

A Samsung és a Lenovo szénája ebben a régióban nem áll túl jól, ugyanis mindkét gyártó esetében csökkenő tendencia figyelhető meg a korábbiakhoz képest. Az IDC adatai szerint a Samsung eladásai 53%-kal, a Lenovóé pedig 22%-kal esett vissza ebben az időszakban.

 

Forrás: Engadget.com; Kép: idownloadblog.com, blog.thegmic.com

Kulcsszavak: trend mobilpiac Kína IDC

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligenciával harcol a Binance a tiltott piacbefolyásolás ellen

Nagy mennyiségű adat elemzésére alkalmas, mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert használ a Binance a tiltott piacbefolyásolás azonosítására a kriptoszektorban. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje más cégekkel és a hatóságokkal is együttműködik annak érdekében, hogy a gyanús szereplőket ne csak a saját platformjáról, hanem a teljes piacról el lehessen távolítani. Ugyanakkor a befektetőknek is érdemes odafigyelniük azokra a jelekre, amelyek az árakat manipuláló tevékenységekre utalnak.

2023. szeptember 30. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38