SSD-fronton erősít a Samsung

MTI Sajtóadatbank, 2015. június 8. 11:30

Tovább erősíti vezető szerepét az SSD memóriaegységek piacán a dél-koreai Samsung  - derül ki az IHS piackutató vállalat elemzéséből. A Samsung az idén várhatóan 4,57 milliárd dollár bevételre tesz majd szert az SSD (solid state drive) memóriaegységek értékesítésével, ami 35 százalékos világpiaci részesedést biztosít majd számára. 2016-ra 35 százalékra nőhet a dél-koreai cég piaci részesedése.

A Samsung piaci részesedése 2014-ben 34 százalék volt 3,99 milliárd dollár bevétel után, az Intel és a SanDisk részesedése pedig akkor is 17-17 százalék 1,99, illetve 1,92 milliárd dollár bevétellel. A Samsung 2016-ban várhatóan 4,9 milliárd dollár bevételre tesz szert SSD memóriaegységek értékesítésével, ami 35 százalékos piaci részesedésnek felel majd meg az Intel és a SanDisk egyenként 2,3 milliárdos forgalommal elért 16-16 százalékos részesedése mellett.

 



Az SSD memóriaegységek félvezető memória áramkörökből épülnek fel és a hagyományos merevlemezes adattároló egységekkel ellentétben nem tartalmaznak mozgó alkatrészt, valamint jóval kisebb az energiaigényük is. Az SSD memóriaegységek világpiaci forgalma 2014-ben 11,58 milliárd dollár volt, ami az idén 13,12 milliárd dollárra, 2016-ra pedig 14,12 milliárd dollárra emelkedik.

Az IHS prognózisa szerint az SSD memóriaegységekkel szerelt notebook számítógépek részaránya az idei 30 százalékról 2017-re már 50 százalékra emelkedik a merevlemezes meghajtókkal szerelt készülékek kárára. Az SSD memória egységek világpiaci forgalma pedig a 2014-es 83 milliónak közel két és félszeresére emelkedik 2019-re.

Kulcsszavak: Samsung +céginfo SSD

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05