Nokia Networks Code Jam: innovációért díjazták a győztes csapatot

forrás: Prím Online, 2015. június 16. 09:24

A Nokia Networks tavasszal hirdetett versenyt az ország legtehetségesebb fiatal programozóinak megtalálására, Nokia Code Jam címmel versenyt hirdetett. 157 csapat jelentkezett, 32 került a 2015. június 11-12-én tartott budapesti döntőbe. A verseny győztese a Sparrows csapat, tagjai Eisenberger András és Mészáros András, akik 1 000 000 forintot és egy utat nyertek a Nokia Networks egyik K+F központjába.

Az elmúlt két hónapban zajlott virtuális elődöntő során a Java és a C++ programozási nyelveket, valamint a népszerű szabadulós játékok világát ötvözte a Nokia Code Jam. A résztvevőknek programozói feladatok megoldásával kellett a virtuális szobákból kiszabadulni, miközben megismerhették a Nokia történetét is. A döntő virtuális világában gazdasági és katonai épületeket lehetett építeni, erőforrásokat gyűjteni, fejleszteni és gazdálkodni velük. A csapatok 24 órán keresztül mérkőztek egymással.

 

 

Kulcsszavak: Nokia programozás verseny

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05