Júliusban leköszön a Twitter-vezér

Czipperer Dia, 2015. június 17. 15:37

Dick Costolo júliusban távozik a Twitter vezetői székéből. Helyét ideiglenesen Jack Dorsey veszi át.

Jack Dorsey, a Twitter társalapítója és a Square vezérigazgatója veszi át a népszerű mikroblog vezérigazgatói teendőinek koordinálását. Dick Costolo, a vállalat jelenlegi vezérigazgatója július 1-jével leköszön posztjáról.

 

Costolo elmondta, hogy tavaly fordult meg a fejében először a távozás gondolata. Végül nemrég magától döntött úgy, hogy 7 év vezetői munka után otthagyja a vállalatot. Dorsey csak ideiglenesen ül a vezérigazgatói székbe, a végleges vezetőről később dönt majd az igazgatótanács.

 

Dick Costolót idézi a Twitter hivatalos sajtóközleménye, aki elmondta,nagyon büszke a Twitter csapatára azért, amit az elmúlt hat évben sikerült véghezvinniük. Mint kifejtette, nagyszerű vezetők vannak, akik jól képesek együtt dolgozni, és senki sem bizonyulhatna jobbnak Dorseynál, aki most ideiglenesen átveszi az irányítást.

 

Dorsey pedig Costolót méltatta: szerinte a Twitter jövője és sikere az ő döntéseinek és vízióinak lesz majd köszönhető.

 

Forrás: Techspot.com; kép: valuewalk.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50