Két nap alatt házat épít egy robot
Egy kelet-ausztráliai vállalat saját robottal dolgozik, amely nagyon hatékony a munkavégzés terén. Tempóját tekintve két nap alatt képes felépíteni egy házat.
Bár egyelőre még csak prototípusról beszélhetünk, azonban egy ausztrál építőipari cég már rendelkezik olyan robottal, amely 1000 téglát képes a helyére tenni egy óra leforgása alatt. Ezzel a tempóval a szerkezet akár két nap alatt képes felépíteni egy átlagos házat.
A prototípust gyártó cég, Fastbrick Robotics bízik abban, hogy az elkövetkezendő években egy kereskedelmi forgalomban is kapható masinák sikerül megalkotniuk.
A robot prototípusa a Hadrian nevet viseli a római császár után. Nem véletlenül, hiszen ő is számos falat épített a rómaiaknak, ahogy ezt a kis robottól is várják.
A technológiát Mark Pivac fejlesztette, aki repüléstechnikai és gépészmérnök, valamint a vállalat műszaki vezetője.
Eddig több mint 7 millió dollárt költöttek fejlesztésekre, és sikerült elérniük, hogy a robot képes legyen egyedül felemelni, kezelni és helyére tenni a téglákat, anélkül, hogy emberi beavatkozás történne.
A gépezet működéséről egy 3 dimenziós számítógépes tervezőprogram, a magas szintű pontosságról pedig egy 28 méteres teleszkópos szerkezet gondoskodik. A Hadrian szinte bármilyen méretű téglát képes kezelni azok közül, melyek jelenleg kaphatók a piacon.
Egy átlagos ház építési ideje jelentősen lerövidül a Hadrian révén. A nagyjából 15 ezer téglát igénylő házak esetén mindössze két átlagos munkanapra van szüksége, ugyanis óránként nagyjából ezer darabot tesz a helyére.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Steve Wozniak: a robotok háziállatként tartanak majd minket
- A Huawei közreműködésével hozzák létre Brüsszelben a „jövő campusát”
- Tudáspark alakul Debrecenben
- Programozni tanít Codie, a magyar okostelefonos robot
- Szeretnek-e a robotok múzeumba járni?
- Közigazgatási mobilalkalmazás-fejlesztő versenyt hirdet a BME
- Vezeték nélküli lesz az Apple Car Play
- Nem fognak megölni minket a robotok
- Egy mini origami robot meghajtogatja önmagát
- Altegris Strategic Investment Conference – adatok, analízis, jövőkutatás és intellektuális gazdagság
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megéri-e az elektromos autózás?
Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.
Mire jók a chatbotok?
Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.
Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?
Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.
Hát persze hogy dráma!
A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...
Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja
Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme: