A Bónusz Brigád internetes kereskedő forgalma 50 százalékkal nőtt tavaly

forrás: Prím Online, 2015. július 5. 12:31

A Bónusz Brigád internetes kereskedő cég forgalma közel 50 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, elérte a 2,7 milliárd forintot - közölte a cég.

Kaprinay Zoltán, a cég egyik alapítója közleményben az eredményes működést a vállalat sikeres építkezésének és a kellő időben végrehajtott átalakításának tulajdonította. Rámutatott: értékesítési modelljük lehetővé teszi, hogy naponta több mint 2 millió emberhez juttatják el ajánlataikat.
 

Tájékoztatásuk szerint a Bónusz Brigád 2010-es fennállása óta több tízezer ajánlatot jelentetett meg. Az internetes közösségi vásárlói portálon jelenleg is 600-féle termék, 800-féle szolgáltatás érhető el. A kialkudott árengedményeknek köszönhetően pedig a vásárlók számára több mint 16 milliárd forintot spóroltak meg az indulás óta.
 

Kaprinay Zoltán kérdésre válaszolva elmondta, hogy a cég tavalyi jutalék-árbevétele - az eltérő szolgáltatások miatt bruttó 15-35 százalék között változó jutalékokból származóan - elérte az 570 millió forintot.
 

Az adózott eredmény 27,4 millió forint volt 2014-ben.

 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az újonnan kinevezett HTC vezérigazgató az 5G-re, az AI-re, az XR-re fókuszál

 A HTC bejelentette, hogy a mai naptól, azonnali hatállyal Yves Maitre veszi át a HTC elnökvezérigazgatói feladatkörét. Yves Maitre az Orange-tól, a világ egyik legnagyobb piacvezető telekommunikációs cégétől igazolt át a HTC-hez, ahol a fogyasztói eszközökért és együttműködésért felelős üzletág ügyvezető alelnökeként tevékenykedett, feladata pedig a kapcsolódó technológiai stratégia és üzleti ügymenetet felügyelete volt. 

2019. szeptember 17. 23:29

Egy ígéretes startup a fejlesztők kiválasztásának mestere

A Codesrank debreceni startup, amely a globális IT recruitment piac megreformálására készül, 365 millió forint befektetést kapott az MFB csoporthoz tartozó Hiventures-től, amit a közeljövőben egy olyan toborzói portál elindítására fordít, ahol a jelenlegi piaci megoldásokhoz képest sokkal olcsóbban és hatékonyabbana találhatják meg a tech cégek a számukra legalkalmasabb jelentkezőket,.

2019. szeptember 17. 22:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mától rendelhetők az Apple legújabb termékei

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34

A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G

2019. szeptember 9. 23:51

Az ESET az egyetlen kihívó a végpontvédelem területén

2019. szeptember 3. 13:26

30 év a hazai KKV vállalkozások fejlesztéséért

2019. szeptember 1. 13:27
online sportfogadás