Meghosszabbították az InternetKon20 határidejét

Két hónappal tovább tart a konzultáció

forrás: Prím Online, 2015. július 21. 12:39

Két hónappal meghosszabbítják az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultációt, így nem július, hanem szeptember végéig lehet válaszolni a kérdésekre.

Szeptember végéig lehet megválaszolni az InternetKon20 kérdéseit. Deutsch Tamás, a konzultáció előkészítéséért éslebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatorna esti hírműsorában jelentette be a hírt. 

 

Az is hozzátette, hogy eddig csaknem 20 ezren válaszoltak az interneten feltett kérdésekre, és bízik abban, hogy a meghosszabbított válaszadási lehetőség jelentősen növeli ezt a számot. Hozzátette: reményei szerint akár 10 ezerrel is többen lehetnek a "párbeszédben résztvevők" szeptember végére. Megjegyezte, hogy a konzultációval kapcsolatos döntés-előkészítő anyag így két hónappal később, vagyis november végén kerülhet a kormány elé.

 

Deutsch Tamás múlt pénteken Velencén, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) elmondta: a konzultáció célja, hogy a kormányzati döntéseket megelőzően a fontos ügyekben legyen olyan széles körű társadalmi párbeszéd, amelyben mindenki kifejtheti a véleményét. Ilyen ügynek nevezte az internetet érintő adók csökkentését, az oktatásban a digitális kompetenciák erősítését, a kis- és középvállalkozások támogatásának erősítését, valamint a figyelem felhívását a fiatalokra leselkedő világhálós veszélyekre

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elektronikusan is gyűjthető lenne a kopogtatócédula

A választásokat megelőző ajánlószelvények gyűjtését digitálissá lehetne tenni, ha elektronikusan írnák alá a polgárok az ajánlóíveket. A NETLOCK becslése szerint legalább 2–2,5 millió oldalnyi dokumentum kerülhetne át így a digitális térbe. Ezzel nemcsak olcsóbbá és zöldebbé válna a teljes folyamat, de gyorsabb, biztonságosabb, diszkrétebb lenne az adatkezelés is. Ezen felül egyszerűbben kiszűrhetnék a visszaéléseket, és hatékonyabbá válna az adminisztrációs munka és a GDPR előírásoknak való megfelelés is.

2019. szeptember 18. 10:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mától rendelhetők az Apple legújabb termékei

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34

A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G

2019. szeptember 9. 23:51

Az ESET az egyetlen kihívó a végpontvédelem területén

2019. szeptember 3. 13:26

30 év a hazai KKV vállalkozások fejlesztéséért

2019. szeptember 1. 13:27
online sportfogadás