Bemutatták az internetes jogok nyilatkozatát

MTI Sajtóadatbank, 2015. július 29. 14:25

Az internetes hálózathoz való hozzáférés joga, a személyes adatok védelme és törölhetősége, valamint a kultúrának és az oktatásnak az interneten keresztüli terjesztése is szerepel az Internetes Jogok Nyilatkozatában, amelyet kedden mutattak be Rómában.

A 14 cikkből álló dokumentumot Olaszország az Európai Unió tagállamai számára készítette. A nyilatkozat bevezetője leszögezi, hogy az interneten is biztosítani kell az ENSZ által megfogalmazott egyetemes emberi jogokat, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt jogokat. 
 

A dokumentum szerint nem puszta jogszabályokról van szó, hanem a világhálót használók jogainak rögzítéséről.  Mindez egyrészt segítséget nyújthat az internetezőknek ahhoz, hogy tudatosan használják a világhálót, másrészt útmutatásként szolgál a törvényhozók számára is. Ez az első alkalom, hogy az interneten való jogokat egy külön nyilatkozat tartalmazza -  hangsúlyozta a dokumentum bemutatva Laura Boldrini, az olasz képviselőház elnöke.
 

A nyilatkozatot az olasz parlament tavaly felállított szakértői bizottsága dolgozta ki Laura Boldrini, továbbá Stefano Rodotá alkotmányjogász vezetésével. A nyilatkozat első változata októberre készült el, és azt internetes konzultációra bocsátották. A beérkezett javaslatok alapján készült el a kedden bemutatott végleges változat.
 

A nyilatkozat aláhúzza az internethez való hozzáférés jogát, valamint az internetet használók jogát arra, hogy a világhálón keresztül oktatásban részesüljenek. Hangsúlyozza a hálózat semlegességének jelentőségét, a személyi adatok védelmét, a saját adatokhoz való hozzáférhetőség biztosítását vagy ezek végleges törlését. Kiemeli továbbá a gondolati szabadság és a névtelenség biztosítását, a rendszerek (főleg a személyes számítógépek) sérthetetlenségét,  és szorgalmazza a digitális információ-megosztást, valamint a szerzői jogok és az internetes szerződések védelmét.            

 

http://www.camera.it/application/xmanager/projects/leg17/commissione_internet/dichiarazione_dei_diritti_internet_pubblicata.pdf

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mától rendelhetők az Apple legújabb termékei

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34

A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G

2019. szeptember 9. 23:51

Az ESET az egyetlen kihívó a végpontvédelem területén

2019. szeptember 3. 13:26

30 év a hazai KKV vállalkozások fejlesztéséért

2019. szeptember 1. 13:27
online sportfogadás