A Twitter eltörölte a 140 karakteres limitet

Czipperer Dia, 2015. augusztus 17. 12:35

A jövőben a Twitteren megszűnik a 140 karakteres korlát a direkt üzeneteknél. A mikroblog a következő hetekben vezeti be a változást Android és iOS platformon.

Júniusban jelentette be a Twitter, hogy eltörli a 140 karakteres limitet a direkt üzeneteknél. Úgy tűnik, már nem kell sokat várni, hogy valóban így legyen, ugyanis a mikroblog hivatalosan is bejelentette, hogy az elkövetkezendő hetekben életbe lép ez a változás Android és iOS platformon egyaránt.

 

A limit 10 ezer karakterre nőtt, vagyis akár komplett történeteket is lehet majd közvetlen üzenetben küldeni. Azonban a WhatsApp és a Facebook Messenger még mindig egy lépéssel a Twitter előtt jár, náluk ugyanis 20 ezres a korlát.


Sachin Agarwal, a vállalat direkt üzenetekért felelős termékmenedzsere blogposztjában úgy fogalmazott, hogy a felhasználók sokkal kényelmesebb és természetesebb módon fejezhetik ki magukat azzal, hogy eltörlik a 140 karakteres korlátot.

 

Azt mindenesetre érdemes tudni, hogy a tweetek hossza továbbra is 140 karakterben maximálódik majd.

 

Forrás: Techspot.com; kép: programmableweb.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világszinten teljes gőzzel halad az egészségügy digitális átalakulása

Az egészségügy digitális forradalma közel 20 éve van napirenden, most azonban úgy tűnik, valóban változás várható. Legalábbis ez derül ki a Roland Berger „Az egészségügy jövője: a szektor gyorsabb ütemben digitalizálódik a vártnál” (Future of Health: An industry goes digital – faster than expected) című tanulmányából. A Roland Berger szerint a 2025-ig tartó időszakban gyökeres változások lesznek az egészségügyi piacon. 

2020. február 21. 14:48

Az OnRobot bővíti termékcsaládját!

A robotikai End-of-Arm eszközök globális éllovasa, az OnRobot innovatív Gecko nyom nélkül tapadó gripperének egy új kompakt, egykorongos verzióját dobta piacra. Az új egykorongos Gecko SP (single pad) a megszokott funkciókat hozza most el olyan új automatizációs alkalmazások számára is, melyeknek kevesebb helyre és alacsonyabb teherbírása van szükségük. 

2020. február 21. 13:15

207 millió forint befektetést kapott a Trustchain digitális szerződéskötő platform

AZ MFB csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől újabb, ezúttal 207 millió forintnyi befektetést kapott a TrustChain Systems Kft. A vállalkozás szolgáltatásai folyamatosan bővülnek, februárban indult a valós idejű távoli ügyfél-azonosítás magyar nyelven.

2020. február 21. 11:59

Társasjáték a biztonságos internetért

A biztonságos internet megteremtésében kiemelt prioritás, hogy már a legkisebbek is tisztában legyenek az online tér kockázataival és azzal, hogy milyen módon kerülhetik el a rájuk leselkedő veszélyeket. A Biztonságos Internet Napján a Microsoft Magyarország olyan offline társasjátékot mutatott be, amely játékos módon tanítja meg a gyerekeket arra, hogyan kell biztonságosan közlekedni a virtuális térben.

2020. február 20. 17:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megjelent az NMHH 2020-as felügyeleti terve

2020. február 18. 10:35

Informatikai szakembereket keres az SAP Labs Hungary

2020. február 14. 10:33

20 éves Magyarország egyik legrégebbi email rendszere

2020. február 7. 09:03

A három legnépszerűbb rádiót négymillió ember hallgatja

2020. február 3. 10:01
online sportfogadás