Az embargó feloldása után Iránba viszi szoftverét a Graphisoft

MTI Sajtóadatbank, 2015. augusztus 26. 15:33

Az építészeti tervezőszoftvert fejlesztő, budapesti központú Graphisoft ősszel megkezdheti termékei értékesítését Iránban.

A közlemény szerint a cég az elmúlt fél évben egyeztetett az iráni hatóságokkal, és beszerezte a szükséges engedélyeket. Az Irán elleni gazdasági embargó hamarosan várható feloldását követően pedig megnyílik a lehetőség, hogy a közel-keleti országban a Graphisoft eladhassa szoftverét. Közölték, lépésük összhangban van a magyar kormány déli nyitás politikájával, amely jelentős piaci és beruházási lehetőségeket lát a közel-keleti térség országaiban, így kiemelten a közel nyolcvanmilliós piaccal rendelkező Iránban.
 

Reicher Péter, a Graphisoft magyarországi vezetője a közleményben úgy fogalmazott, hogy a kiemelkedő kulturális és építészeti hagyományokkal rendelkező Irán nemsokára ismét a régió meghatározó gazdasági központja lehet.
 

A magyar alapítású Graphisoft 2007 óta a német Nemetschek-csoport tagja. A vállalat bevételeinek 98 százaléka magyar szellemi termékek exportjából származik. A Graphisoft budapesti központjában mintegy 280 szakember dolgozik, itt működik a teljes cégvezetés, és változatlanul itt végzik a cégcsoport teljes kutatás-fejlesztési tevékenységét.
 

Az MTI érdeklődésére a társaság közölte: tavaly a Graphisoft a leányvállalataival együtt 15 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, az idén mintegy 20 százalékos árbevétel növekedéssel számolnak.
 

A Graphisoft az épületinformációs modellezés (BIM) első kifejlesztője, az iparág egyik vezető vállalata. A BIM technológiát lehetővé tévő ArchiCAD terméket több mint 30 éve, 1984-ben fejlesztették ki Budapesten. A terméket a világ mind az öt földrészén, több mint 100 országában forgalmazzák, és több országban piacvezető.

 

Kulcsszavak: +céginfo Graphisoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09