Az Apple 2019-re felkészül az elektromos autók gyártására
Az Apple-nek az a célja, hogy 2019-re képes legyen elektromos autót gyártani, s ezért felgyorsította az erre irányuló erőfeszítéseit - közölte keddi számában a The Wall Street Journal.
A cupertinói cég több mint egy évet töltött el a saját autógyártás lehetőségeinek mérlegelésével. Az erre szakosodott, Titan kódnevű projekt vezetői a közelmúltban engedélyt kaptak arra, hogy megháromszorozzák a gépjármű-csapat 600 fős létszámát. Noha a cég számos szakembert vett fel vezető nélküli gépjárművek kifejlesztésére, szakértők szerint az Apple első elektromos autói nem lesznek teljesen önjáróak.

Az elemek, a szenzorok és a szoftver-hardver integrációja területén a cég az iPhone révén már rendelkezik tapasztalatokkal, amelyeket hasznosítani tud majd az újabb generációs autóknál.
A lap rámutatott, hogy egy-egy új jármű bevezetése azoknak a cégeknek sem könnyű, amelyeknek már van tapasztalatuk ezen a területen.
Nem világos egyebek között az sem, hogy ki lenne az Apple járműipari gyártópartnere. A lap rámutatott, hogy az ilyen jellegű projektek esetében nem ritka, hogy csúsznak a határidők. A The Wall Street Journal szerint az Apple nem feltétlenül arra készül, hogy az elektromos autója már 2019-ben eljusson a fogyasztóhoz, hanem arra, hogy a mérnökök meghatározzák a termék alaptulajdonságait.
Az elektromos autók piacán az alacsony olajárak miatt jelenleg nincs tülekedés, de az üzemanyag-költségek növekedhetnek, mint ahogy világszerte szigorodhatnak a környezetvédelmi előírások is.
Jelenleg a Tesla Motors és a Nissan gyártja a legismertebb és legnagyobb teljesítményű akkumulátoros autókat. Szakértők szerint az Apple-autó debütálásának várható időpontjában más gyártók is megjelennek hasonló, nagy távolságok megtételére alkalmas autókkal a tömegpiacon: így a GM, a Volkswagen és a Porsche is.
Kapcsolódó cikkek
- Majdnem 20%-on áll az iOS 9 elterjedtsége
- Elektromos autót fejleszt a PSA és a kínai Dongfeng
- Szeptember 16-án jön az iOS 9
- Bemutatkozott az iPhone 6s és 6s Plus
- Hamarosan megháromszorozódik az elektromos autótöltők száma Magyarországon
- Az Apple és a Xiaomi borította a világpiacot
- Két másodperc alatt van százon a magyar diákok versenyautója
- Az Apple területeket keres az elektromos autók teszteléséhez
- Elektromos autókat töltő utakat próbálnak ki Nagy-Britanniában
- Bemutatták a Kecskeméti Főiskola napelemes autóját
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental gumiabroncsa nyerte el a Swiss Automotive Show 2023-as innovációs díját
A Continental eddigi legfenntarthatóbb gyártású gumiabroncsa, az UltraContact NXT nyerte meg a „Fenntartható fejlődés/környezetvédelem” kategóriát a hatodik Swiss Automotive Show-n.
Ihletet ad a jövő autói tervezőinek a Hot Wheels
Idén szeptemberben a világ egyik legrangosabb autós formatervezői pályázata, a Polestar Design Contest tulajdonosai partnerségi megállapodást kötöttek a Mattel-lel. Ennek részeként a márkához tartozó, 55 éves múltra visszatekintő Hot Wheels járművek innovatív tervei a verseny leendő résztvevőinek rendelkezésére állnak majd, illetve a jövőben a Polestar autókból Hot Wheels és Matchbox gyűjthető modellek készülnek.
A Continental és a Google Cloud közös fejlesztésének köszönhetően hamarosan beszélgethetünk autónkkal
A Continental technológiai vállalat az IAA Mobility nemzetközi járműipari szakkiállításon jelentette be, hogy partnerségre lép a Google Cloud-dal. Az együttműködés részeként a két techcég közösen épít generatív mesterséges intelligenciát (AI) a jövő autóiba, így a Continental lesz az egyik első autóipari beszállító a világon, amely ezt a technológiát közvetlenül a járművezérlő rendszerbe integrálja.
Újabb elektromos kamionok a Raben flottájában
2022-ben együttműködési megállapodást kötött a zéró emissziós teherszállítás terén a Volvo Trucks, az IKEA Industry és a Raben Group. Kevesebb mint egy évvel az első elektromos kamion lengyelországi átadása után a Raben újabb két ilyen járművet állított üzembe a bútorgyártó kiszolgálására.
Az LG egyedi mobilitási élményeket mutatott be az idei Müncheni Autószalonon
Az LG Electronics (LG) megtartotta történetének első sajtótájékoztatóját a világ egyik legjelentősebb közlekedési eseményén, a Müncheni Autószalonon, vagyis hivatalos nevén az IAA Mobility szakvásáron. Az LG vezérigazgatója, William Cho Münchenben bemutatta, hogy a vállalat miként látja a mobilitási iparág jövőjét, illetve, hogy az LG hogyan akarja előmozdítani a mobilitási ökoszisztéma egészét érintő fontos változásokat.