Csatlakozott a központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez a kereskedelmi engedélyezési hivatal
Sikeresen csatlakozott a központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez (efer) a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH)
Az illetékköteles engedélyezési eljárások esetében az elektronikus úton kezdeményezett eljárásoknál az efer az illeték fizetésére is lehetőséget biztosít - hívta fel a figyelmet az MKEH.
A csatlakozással olyan informatikai környezet jön létre, amely lehetővé teszi, hogy az MKEH további ügyeket, szakrendszereket és fizetési megoldásokat integráljon az efer-be - emelték ki.
A díjköteles kereskedelmi hatósági eljárások esetében a vonatkozó miniszteri rendeletek, valamint az egyes hatósági szakrendszerek módosítását követően válik majd teljeskörűvé az efer alkalmazása. A tervek szerint az MKEH nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága, mérésügyi hatósága, valamint műszaki biztonsági hatósága esetében kerülhet majd sor az efer bevezetésére és alkalmazására - áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
- Megnyílt a lehetőség a nemzeti egységes kártyarendszerhez való csatlakozásra
- Informatikai fejlesztés az MVH-nál uniós támogatással
- Elindult az elektronikus aukciós rendszer
- Központi adatbázisba kerültek az ingatlan-nyilvántartási adatok
- Nemzetközi konferencia Budapesten az Európai Levéltári Portálról
- Elindult a Családi Csődvédelem Szolgálat honlapja
- Több ügy intézhető otthonról, e-kényelmesen
- Digitálisan is elérhetővé válnak novembertől a társasházak alaprajzai és ügyiratai
- Már több mint százezer oldalletöltésnél tart az új pályázati honlap
- Tízmilliárdot fordítanak egészségügyi informatikai fejlesztésre
E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért
Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.
Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben
Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez.
Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek
A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra.
Véget ért a XII. Nemzetközi Média- és Internetkonferencia
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szeptember 26-án és 27-én 12. alkalommal rendezte meg „A média és az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját, a Magyar Tudományos Akadémián. A két nap alatt 32 szakember tartott előadást aktuális témákról, egyebek mellett az álhírekről, a social media platformokról, az illegális tartalmakról, a deepfake-jelenségről és persze a média jövőjéről. Kerekasztal-beszélgetést is szerveztünk, ahová etikus hackereket hívtunk meg.
Rövid képzési programokat is kínál hallgatóinak a Széchenyi István Egyetem
Egyedülálló lehetőségként már rövid, akár egyhetes külföldi utazással járó kurzusokat is kínál hallgatói számára a győri Széchenyi István Egyetem, amelyeken a pályázók rugalmasan és könnyen bővíthetik szakmai tapasztalataikat, nemzetközi kapcsolataikat, idegennyelv-tudásukat. Érdemes jelentkezni – ajánlják az újdonságot azok a széchenyisek, akik már részt vettek valamelyik programon.