Kiberrendőröket toboroznak Ukrajnában

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 16. 13:22

Kiberbűnözők üldözésével foglalkozó új osztály alakul a nemrég létrehozott ukrán nemzeti rendőrség kötelékében - jelentette be Kijevben Arszen Avakov belügyminiszter.

A tárca vezetője elmondta, hogy a kormány a héten döntött a kiberrendőri osztály felállításáról, amire a belügyminisztérium pótlólagos forrásokat is kapott. Avakov szavai szerint az új részleg 400 alkalmazottal fog működni. Harminckilenc magasan képzett hi-tech szakembert készülnek alkalmazni - a miniszter szavaival élve - különleges informatikai ügynökként. Őket Ukrajnában magasnak számító fizetéssel próbálják a rendőrséghez csábítani. Kezdő bérük 25-30 ezer hrivnya (körülbelül 313-376 ezer forint) lesz.
 

A kiberbűnüldözői osztály többi munkatársának fizetése 6 ezer hrivnyánál, azaz mintegy 75 ezer forintnál kezdődik. A többségüket, 230-250 főt - beleértve a különleges ügynököket - nyílt pályázat útján választják ki. A számítástechnikai szakembereknek az állás elnyeréséhez vizsgát kell tenniük.
 

Avakov közölte, hogy a tervek szerint november 5-ig létrejön a kiberrendőrség. Kifejtette, hogy az új szerv a várakozásaik szerint technikai felszerelésének és szakmai felkészültségének köszönhetően képes lesz azonnal reagálni a különböző kiberbűncselekményekre, fenyegetésekre, valamint együttműködni a hasonló külföldi hatóságokkal nemzetközi kiberbűnözői csoportok leleplezésében.
 

Az ukrán parlament tavaly nyáron fogadott el törvényt arról, hogy a belügyi reform keretében átalakítják a rendőrséget. Ennek részeként július elején kétezer frissen kiképzett járőr tette le az esküt az ukrán fővárosban. Kijevben, Lembergben (Lviv) néhány százan közülük már megkezdték a szolgálatot, és folyamatosan állnak munkába Ukrajna más városaiban is. A cél az, hogy a lakosság körében főként korruptsága miatt rendkívül rossz megítélés alá eső régi rendőrállományt folyamatosan új, "tiszta múltú" alkalmazottakra cseréljék. Az új, modern - a New York-i rendőrök uniformisára hasonlító - egyenruhát viselő járőrök átlagéletkora 25 év. Javarészt olyan fiatalokat vettek fel a munkára, akik még sohasem teljesítettek szolgálatot a rendőrség kötelékében.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

10 NASA találmány, melyek ma már hétköznapinak számítanak

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.

2024. április 15. 16:21

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09