A Google támogatja a digitális újságírást

forrás: Prím Online, 2015. október 24. 13:20

A Google 150 millió eurós, kb. 46,7 milliárd forintos Innovációs Alapot nyit a digitális újságírás támogatására, melyre már lehet jelentkezni. A Digital News Initiative kezdeményezés keretében meghirdetett pályázatra magyar sajtótermékek jelentkezését is várják.

A Google tizenegy európai médiavállalattal együtt áprilisban indította el Digital News Initiative (DNI) nevű kezdeményezését, melynek célja hogy a technológia és az innováció révén hozzájáruljon a minőségi újságírás fejlődéséhez. Már több mint 120 szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, jelentkezni pedig továbbra is lehet: az Európában működő, a digitális újságírással is foglalkozó szervezeteket várják, legyenek bármilyen méretűek, vagy rendelkezzenek bármilyen hosszú múlttal. A DNI keretében induló Innovációs Alapra mától lehet pályázni.

 

A 150 millió eurós - Forintra átszámítva 46,7 milliárdos - Alapot azért hozták létre, hogy új megoldásokra, gondolkodásmódra inspirálja a média ökoszisztéma szereplőit, és hogy a médiavállalatok - akármekkorák is legyenek - kísérletezhessenek, új ötleteket próbálhassanak ki. A 150 millió eurós Alap kötöttségek nélküli támogatást nyújt mindehhez az elkövetkező három évben.

 

A pályázni évente legalább kétszer lehet. Az első jelentkezési időszak október 21-től december 4-ig tart. A második, 2016 tavaszára tervezett időszakkal kapcsolatos részletek a Digital News Initiative honlapján lesznek elérhetőek.

 

Olyan projektekkel lehet pályázni, melyek új utakat, gondolkodásmódot hoznak a digitális újságírásba, támogatják új üzleti modellek fejlődését, vagy akár megváltoztatják a digitális hírfogyasztást. A projektek lehetnek kísérleti jellegűek, de pontosan meghatározott célokkal és jelentős digitális elemmel kell rendelkezniük. Google termékek használata nem követelmény. A sikeres projektek innovatívak, valamint pozitív hatást gyakorolnak a digitális újságírás termékeire és az iparág fenntarthatóságára.

 

Az Alap nyitott az Európai Unió és az EFTA területén tevékenykedő kiadóvállalatok, online szereplők, hírközléssel foglalkozó start-upok iparági társulások és egyének számára egyaránt.

 

A jelentkezést a Digital News Initiative honlapján lehet leadni, ahol megtalálhatóak a pályázat részletei, a jelentkezés kritériumai, szabályzata és a jelentkezési űrlap is. A pályázatot angolul kell leadni, az első jelentkezési időszak határideje 2015. december 4.

 

Kép: mybest.it

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szépirodalmi és fotós pályázatot hirdettek

Titkot rejt az erdő címmel hirdet országos vers- próza- és meseíró pályázatot a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület. Nyolcadik alkalommal rendezi meg az egyesület a különleges versenyt. A természetvédelmi-irodalmi pályázattal a 6-19 éves kategóriát célozzák meg. Idei újítás, hogy fotós kategóriába is külön címen jelentkezhetnek a gyerekek. A rendezvény fővédnöke Halász Judit, Kossuth- és Jászai díjas színművész, aki ötödik éve támogatja a rendezvényt.

2023. május 10. 14:17

A fiatalok kezében a jövő a Megoldások a holnapért kihíváson

A Megoldások a holnapért program célja a legjobb jövőformáló ötletek megtalálása mellett a diákok készségfejlesztése, ezért idén minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek a képzésre a szervezők. Az 50 legjobb csapat egy online tanulási és közösségi platformon keresztül sajátíthatja el a jövőtervezés és design thinking alapjait. A szakértői videók, kérdezz-felelek alkalmak és a kitöltendő feladatok elengedhetetlen tudással vértezik fel a diákokat, és egyben irányt mutatnak, hogy a legjobb 8 csapat közé kerülhessenek a Samsung és az EdisonKids közös kihívásán.

2023. április 5. 12:53

Megvannak a digitális marketingről szóló legjobb szakdolgozatok

Az IAB Hungary digitális reklámszakmai szervezet március 24-én a GroupM Akadémia bázisán adta át a 2022-es évi Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázat nyerteseinek járó díjakat. Az elmúlt három évben kivétel nélkül (előszörmásodszorharmadszor) a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyertek a pályázaton, idén először azonban egy szegedi és egy debreceni egyetem hallgatója vihette haza a legjobb pályamunkáért járó díjat. 

2023. március 27. 12:43

Sajtódíjat indít a Siemens

Újraindítja médiadíját a Siemens, amellyel a technológia területén kimagasló minőségű munkát végző újságírókat és tartalomkészítőket kívánja elismerni. A Siemens Media Award 2023 regionális sajtópályázatra Közép- és Kelet-Európa hét országában (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) nevezhetnek újságírók, valamint a közösségi média- és más felületek tartalomkészítői is.

2023. március 22. 15:36

Médiatanács: továbblépések helyi és körzeti rádiós pályázatokban

Véglegesítette egy veszprémi helyi rádiós pályázat felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület ugyanezen az ülésen hatósági szerződéskötést kezdeményezett a Debrecen 94,4 MHz körzeti frekvencia pályázatán nyertes szolgáltatóval.

2023. március 17. 20:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39