Az óravilág úttörői
Vasárnap hajnali háromkor visszaállítottuk az órákat kettőre, amivel nem csak egy órával hosszabb lett a hétvégénk, hanem rengeteg villamos energiát is spórolunk, nagyjából egy közepes méretű magyar város teljes éves fogyasztását. Míg a mobil eszközeink és a számítógépünk maguktól átállnak, a fali órát és a mikrót magunknak kell beállítanunk. Állítgatás közben felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mióta használunk egyáltalán órát
Mióta használunk órát, mióta hordozhatóak, és mivel mérték az időt előtte? Összegyűjtöttük a mai fejlett digitális órákhoz vezető legfontosabb mérföldköveket, valamint az óravilág legjeit és különlegességeit.
Az időmérés első eszközei: Már az óegyiptomiak használtak napórát i.e. 5. évezredben, majd később víz és homokórát. Ezek azonban még vagy nagyon helyhez kötött (nap és vízóra), vagy nagyon pontatlanok (homokóra), ráadásul a napóra kivételével állandó felügyeletet igénylő eszközök voltak.
Az első mechanikus óra: Az 1000 környékén feltalált, úgynevezett foliot szerkezet tekinthető minden mechanikus óra ősének. Hatalmas áttörést jelentett az időmérés történetében, amit jól mutat, hogy egészen a 19. századik gyakorlatilag változtatás nélkül használatban volt. Hatalmas jelentősége ellenére nem ismerjük a feltalálóját.
Az első mobilis óra: Az órák egészen 1500 körülig hatalmas, statikus szerkezetekként mutatták csak az időt. A német órásmester, Peter Heinlein viszont ekkortájt mutatta be minden hordozható óra ősét, az úgynevezett „nürnbergi tojásokat”, amivel megnyitotta az utat a hordható órák felé.
Az első karóra: Az órák mechanikája a 19. század második felére jutott csak odáig, hogy már a karon is hordható méretűre zsugorodjon. Az első karórát a Philip Patek, lengyel órakészítő alkotta meg, amelynek további különlegessége, hogy egy magyar grófnénak készült.
Az első digitális óra 1972-ben debütált és Pulsar névre hallgatott és már saját memóriával rendelkezett. Az órák és a digitális technológia találkozása hamar elkezdte újabb és újabb funkciókkal felruházni az órákat.
Az első watch-phone: Ki ne irigyelte volna annak idején Michael Nightot, amikor a karóráján keresztül kommunikált a szuperautójával. Ha nem is egy intelligens beszélő autóval, de bárki mással már telefonálhattunk az óránkkal 1999-ben, hála a Samsung akkori innovációjának.
Az óravilág legjei:
A legdrágább óra: A Chopard 201-Carat 874 darab, különböző idomú és értékű gyémántból áll. A 201 karátos ékszer varázslatos színeivel és csillogásával elkápráztat mindenkit a viselője környezetében. Ami nem csoda, hiszen lenyűgöző külseje mellett, az ára is legalább annyira megdöbbentő, ugyanis nem kevesebb, mint 25 000 000 dollárt (5,5 milliárd forint) kérnek érte.
A legpontosabb óra: Idén áprilisban mutatták be amerikai tudósok minden idők legpontosabb óráját. A stronciummal működő atomóra tizenöt milliárd év alatt egyetlen másodpercet sem késik vagy siet, ezzel háromszor olyan pontos, mint az eddigi rekordtartó.
A legokosabb Samsung óra: A dél-koreai vállalat eddigi legokosabb órája, a Gear S2 november első felében lesz elérhető a magyar piacon. A készülék a megszokott üzenetfogadási és sportoláshoz használatos funkciók mellett olyan tulajdonságokkal pályázik erre a címre, mint az okos kocsi-, vagy lakáskulcs funkció, illetve az okos otthoni készülékek távirányítása. A Gear S2 kör alakja és forgatható előlapkerete igazán intuitív kezelést tesz lehetővé.
Kapcsolódó cikkek
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megéri-e az elektromos autózás?
Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.
Mire jók a chatbotok?
Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.
Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?
Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.
Hát persze hogy dráma!
A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...
Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja
Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme: