Szupermodell programozott a Huawei sanghaji központjában
Karlie Kloss számítástechnikai ösztöndíjat indított fiatal lányoknak
A Huawei Watch piaci megjelenése kapcsán indított globális reklámkampány arca, Karlie Kloss amerikai szupermodell október 26-án a Huawei Technologies sanghaji kutatás-fejlesztési központjába is ellátogatott és egyik szenvedélyének is hódolt: programozott.
Karlie Klossról nem sokan tudják, hogy egyik szenvedélye a programozás. A szupermodell 2015 áprilisában ösztöndíjprogramot indított a New York-i Flatiron szoftverprogramozást oktató iskolával karöltve „Kode with Karlie” (Kódolj Karlie-val) néven, amely keretében 13 és 18 év közötti lányok tanulhattak kódolást, programozást.
Elmondása szerint, ezzel segíteni szeretné a nemek közötti szakadék áthidalását, ugyanis nagyon kevés hölgy végez számítógépes technológiával kapcsolatos szakon, holott az előrejelzések szerint 2020-ra csak az Egyesült Államokban közel másfél millió informatikusi pozíció vár majd betöltésre.
A Huawei központjában tett látogatásán Karlie-nak lehetősége volt kamatoztatni tudását és a Huawei mérnökeivel programozhatott együtt. Úgy véli, ez az alkalom segített neki jobban megérteni a mobilkészülékek alaptechnológiáját, és kipróbálhattam, milyen lehet szoftvermérnökként dolgozni.
Kapcsolódó cikkek
- Hazánkba érkezett a Huawei P8 Prémium és P8 Max okostelefon
- Kétharmadával növelte okostelefon-eladásait a Huawei
- Ismét nyitva a VISZ Programozó Tábor
- Gimnazista lányok tanultak programozni a Morgan Stanleynél
- Állásajánlattal a Mobile World Congressre viszi a legjobb programozókat az NNG
- Magyaroroszágon a Huawei MediaPad M2
- Programozás-oktatás lányoknak élményalapon
- Egy Huawei készülék érintett a G Data tesztjében, melyben kémprogramot találtak a mobilokon
- Világpiaci elsőségre törekszik a Huawei
- 2015 legjobb okostelefonja a Huawei P8
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megéri-e az elektromos autózás?
Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.
Mire jók a chatbotok?
Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.
Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?
Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.
Hát persze hogy dráma!
A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...
Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja
Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme: