Egy londoni laboratórium vizsgálja a technológiával való kapcsolatunkat

Vértes Judit, 2015. november 12. 11:25

Mindannyian tudjuk, hogy néha szükségünk lenne egy kis digitális csendre, de a felgyorsult világunkban ezt nem mindig tudjuk megengedni magunknak. Fel kell vennünk a telefont, válaszolni kell a főnök levelére, a teljes „kikapcsol(ód)ás” nehezen megvalósítható. Egy londoni kutató és tervező ház szerint nem az a cél, hogy teljesen leállítsuk az eszközeinket, hanem meg kell tanulnunk alkalmazkodni a digitális életmódhoz.

A Vinaya, más néven Kovert olyan termékeket és eszközöket gyárt, melyek elősegítik ezt az alkalmazkodást. November elsején a vállalat egy új laboratóriumot nyitott Londonban, mely a technológia és az ember kapcsolatát vizsgálja. Az épület harmadik emeletén a laboratórium eredményei alapján különböző termékek fejlesztésével is foglalkoznak.

 

A vállalat egy tudományos központot szeretne létrehozni, mely lehetőséget teremt a szakértőknek az emberi psziché mélyebb megismerésére. A harmadik emeleten különböző fórumok, előadások lesznek a szakemberek és más érdeklődők számára.

 


„Egyfajta modern változatát szeretnék létrehozni az ókori görög Líceumnak, ahol Arisztotelész és Szókratész  lógtak együtt, és tanultak egymástól” – mondta Kate Unsworth, a cég alapítója és vezérigazgatója. „Azt szeretnénk, ha a szakemberek megismernék egymás kutatási területét, mert erre ritkán van lehetőségük.”

 

A laboratórium fő kutatási területei a hiperkonnektivitás, a stressz, az emberi kapcsolatok, a boldogság, a nyugalom, depresszió és produktivitás. A csapat jelenleg hat idegtudománnyal foglalkozó szakemberből, egy antropológusból, egy filozófusból és egy pszichológusból áll. A munkájukat a helyi egyetemek tudósai és specialistái segítik, olyan kutatási területekről, mint az alvás, az ADHD vagy a mesterséges intelligencia. A laboratórium rendelkezik az agyi aktivitást, szívműködést, kortizol szintet mérő készülékekkel, valamint a technológia-függőség megfigyelésére alkalmas eszközökkel.

 

A Vinaya már korábban is végzett tudományos kutatásokat. Az egyik ezek közül az emberek és a vállalatok e-mailezési szokásait, a digitális kommunikáció produktivitásunkra és boldogságunkra gyakorolt hatását vizsgálta.

 

A kutatók egy olyan kísérletet is végeztek, melyben idegeneknek kellett egymás szemébe nézni öt percen keresztül, az „I See You” videó ezt mutatja be. Miközben a laboratóriumban újabb kutatások folynak, a vállalat már be is vezette az új termékét, az Altruis, mely egy Bluetooth segítségével működő ékszer, jelez, ha bizonyos személytől kapunk üzenetet, vagy az üzenet bizonyos szavakat tartalmaz.

 

Forrás: Mashable.com

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Újabb Apple Premium Partner üzlettel erősít az iSTYLE a Westendben

Az iSTYLE, az Apple termékek vezető hazai viszonteladója, a mai napon megnyitotta második Apple Premium Partner üzletét a Westend City Centerben. A lépés fontos mérföldkő az iSTYLE életében, hiszen az új flagship store árukínálata, magasan képzett munkatársai és minőségi szolgáltatásai még közelebb hozzák az ikonikus Apple Store-ok vásárlási élményét a hazai közönséghez.

2024. március 8. 18:00

Google atombomba: kombinált Core, Spam és HCU algoritmus frissítés egyszerre

A Google a tegnapi napon bejelentette, hogy több intézkedést is bevezet, amelyek célja a keresési eredmények minőségének javítása.

2024. március 6. 14:39

Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat

Február 7-én, a MARKETING TRENDFORUM keretén belül, az ETELE CINEMA-ban rendezett eseményen adták át a Marketing Diamond Awards 2023-as elismeréseit. Idén a Pentacom lett az „Az Év Ügynöksége”, míg a Billingo Technologies Zrt. érdemelte ki az „Az Év Vállalata” díjat. A 34 tagú, meghatározó hazai hirdetőkből és ügynökségi szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján „Az Év Marketingnagykövete” címet a Kiszervezett Marketing kapta. 

2024. február 14. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05