64 áldozata van az internetes csalónak
A rendőrség már nyomozott N. Tamás ellen, amikor 2014-ben újabb feljelentés érkezett: egy férfi interneten hirdetett számítógépet vásárolt, elutalta a pénzt, de a gép nem érkezett meg, a hirdető pedig elérhetetlenné vált.
A rendőrök eljutottak N. Tamáshoz, aki egy budapesti barátjának a lakásában bujkált. Kiderült, hogy nem csak számítógépet, hanem telefonokat, játékkonzolokat és laptopokat is hirdetett, úgy hogy ezekkel nem rendelkezett. A férfi hajléktalanok nevére kötött folyószámla-szerződéseket, az ő nevükben kért bankkártyát, és ezekre a számlákra érkezett a rengeteg pénz.
A férfi végül szabadlábon védekezhetett, de tovább folytatta a csalásokat. A rendőrök 2015 telén megint elfogták, ekkorra már 64 embert csapott be. Kiderült, hogy aukciós weboldalakon jó minősítéssel rendelkező eladók e-mail fiókjait is feltörte, összesen 24-szer. Az ő nevükben levelezett, hogy így megbízható partner benyomását keltse - írta a police.hu.
A rendőrség a napokban fejezte be a nyomozást, és átadta az ügyet az ügyészségnek.
Kapcsolódó cikkek
- Internetes sorozatcsalások miatt emelt vádat a ceglédi ügyészség
- Szélhámosok küldenek SMS-t az adóhatóság nevében
- Mobiltelefonos csalássorozatra figyelmeztet a bankszövetség
- A Volkswagen csaló szoftverrel manipulált
- Jelentősen nőtt a netes vásárlásokhoz kapcsolódó csalások száma
- Az online vevők fele nem kapja vissza a pénzét
- Internetes csalással több százezret kerestek
- Óv az okostelefonok kódolásától az FBI
- Törvény bünteti a bosszúvideók terjesztését
- Csaknem kétszáz embert mintegy hatmillió forintottal rövidített meg egy internetes csaló
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az Influence Media nyerte a Continental Magyarország kommunikációs tenderét
Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Continental Magyarország vállalati kommunikációs és PR feladatokra kiírt tenderét. A közös munka már áprilisban elindult, az együttműködés keretében az ügynökség a Continental országos vállalati kommunikációs osztályának, illetve a gumiabroncs üzletágának nyújt kommunikációs szolgáltatást.
Hamarosan rendelhető a Lenovo új VR headsetje
A kiemelt nemzetközi piacokon (többek között Magyarországon is) júniustól rendelhető a Lenovo vállalatok számára kifejlesztett új ThinkReality VRX all-in-one virtuális valóság (VR) headsetje. A magával ragadó, kényelmes, vékony kialakítású, hat mozgási szabadságfokú (6DoF) VR-megoldást a Snapdragon XR2+ Gen 1 processzor vezérli, színes, nagy felbontású átviteli képességeket biztosítva a kevert valóság alkalmazásokhoz. A ThinkReality VRX-et egy teljes körű, végponttól végpontig terjedő szolgáltatáscsomag is támogatja, amely biztosítja a szervezeti projektek sikerességét és megtérülését.
A Nikon kiadja az első tükör nélküli DX formátumú fix objektívet
A Nikon ma bővíti a NIKKOR Z DX objektívek kínálatát az első DX formátumú fix objektívvel. A NIKKOR Z DX 24mm f/1.7 objektív nagy fényerejű, éles, és közeli felvételekhez is kiváló, valamint gyenge fényben is remekül teljesít. A kompakt és sokoldalú objektív tökéletes fix objektív élénk mindennapi fényképekhez.
NIS2 és DORA: a kiberbiztonsági felzárkóztatás motorjai vagy újabb felesleges terhek?
Egyre inkább foglalkoztatja a vállalatokat az Európai Unióban, hogy hogyan fogja érinteni őket a NIS2, a felülvizsgált kibervédelmi irányelv, amely a 2016-os hálózat és információbiztonsági irányelv helyébe lép (NIS), illetve a Digital Operational Resilience Act (DORA), a pénzügyi szektor védelmének erősítését célzó rendelet. A NIS2 esetében a részletek még pontosításra várnak és a tagországok csak később ültetik át a nemzeti jogba az irányelveket, de az biztos, hogy az EU-n belül tevékenykedő cégeknek komoly munkát kell fektetniük abba, hogy eleget tegyenek a jogszabályoknak. Ha észszerűen implementálják az előírásokat a helyi jogrendbe, az jelentős előrelépést hozhat a hazai vállalatok kibervédelmi fejlettségében, ám ehhez kulcsfontosságú, hogy már most elkezdjék a felkészülést. A BlueVoyant szakértői áttekintették, hogy várakozásaik szerint mit jelentenek majd a gyakorlatban a jogszabályok.
A SteelSeries bővíti a díjnyertes Arctis Nova headset termékcsaládot
A SteelSeries, az úttörő Arctis headsetek és az új Arctis Nova sorozat létrehozója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, valamint a gaming- és esport perifériák világelső gyártója kiterjeszti az Arctis Nova univerzumot az Arctis Nova 4 bevezetésével, amely már Magyarországon is elérhető.