A vállalatok inkább készülnek, mint félnek a digitális átalakulástól

forrás: Prím Online, 2015. december 22. 13:23

Minden harmadik vállalat tart attól, hogy üzleti modelljüket fenyegeti a digitális átalakulás- mutat rá egy friss, nemzetközi felmérés. A legújabb technológiai eszközök előnyeinek kihasználásával, ennek szükségszerűségével azonban szinte minden megkérdezett cég (80%) egyetért.

A Müncheni Műszaki Egyetem és az SAP szoftvercég közös tanulmányából kiderül, hogy a vállalatok azonban inkább készülnek a digitális transzformáció által előidézett változások irányítására, mintsem várnak, mit lép majd a versenytársuk. Erre utal, hogy szinte minden második válaszadó cég legalább egy víziót megfogalmazott a saját digitális jövője kapcsán. Pontos tervvel ennek végrehajtására azonban ennél kevesebbjük, közel 40%-uk bír.

Nem csupán az új technológiák bevezetése számít


A folyamat alapja, hogy újfajta kompetenciákkal rendelkezzenek a szervezetek irányítói. Az üzleti területek vezetőinek ezért ismerniük kell az informatika által biztosított lehetőségeket, és az informatikai vezetők tudása sem korlátozódhat csupán a technológiára. A digitális átalakulás egyik jellemzője az új felsővezetői tisztség, az ún. chief digital officer (digitális vezető) megjelenése. Az „analóg” üzleti mikrovilágot digitálissá átalakító pozíció szükségességét jól jelzi, hogy -legalábbis a tengerentúlon- évente duplázódik az e poszttal rendelkező szervezetek száma.

A vállalatok szerint tehát több és másfajta tudásra lenne szükség a jövőben, mint legtöbbjük most rendelkezik. Csupán minden megkérdezett tizedik cégnél van képzési vagy hr program a digitális készségek fejlesztésére. A felmérés szerint a digitális átalakuláshoz leginkább alapos biztonsági, változásmenedzsment, üzleti hálózatok, big data, dolgok internete (Internet of Things), mobil-, felhőtechnológiai ismeretek szükségesek, melyek esetében jellemzően nagy távolság van a munkatársaik jelentette tudásbázis között.

Bár a felmérésben hazai vállalatok nem vettek részt, Varga Zsigmond, az SAP üzletfejlesztési vezetője szerint a digitális átalakulás legnagyobb akadályát itthon jellemzően nem a képzettség, vagy a beruházásra fordítandó tőke jelenti. „A digitális átalakulás lényege az a kulturális váltás, ahogy egy vállalat gondolkozik és működik. A megváltozott környezet gyorsabb reakciót vár el a cégektől – azok lesznek sikeresek, akik az együttműködés új módszereit hozzák létre a digitális világ elkötelezettjei számára”- mondta.
 

Kulcsszavak: digitalizálás trend SAP

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Új innovációkat és együttműködéseket jelentett be párizsi rendezvényén a Schneider Electric

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett „Innovation Summit World Tour” rendezvényén a Schneider Electric. A vállalat bejelentette a Sustainability Impact Award idei győzteseit, illetve egy új program elindítását is. 

2024. április 15. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09