Mától kapható Magyarországon a felsőkategóriás Huawei Mate 8
A Huawei fogyasztói üzletága a 2016. január 5-i amerikai CES-premier után Magyarországon is megszervezte legújabb prémium kategóriás termékei, a Mate 8 okostelefon és az M2 10” tablet bemutatóját, és ezzel kezdetét vette a hazai forgalmazás.
A rendezvényen Seth Wang, a Huawei Technologies Hungary Kft. fogyasztói üzletágának vezetője ismertette csoportjának 2015. évi hazai eredményeit is. „Az elmúlt év a dinamikus növekedés ideje volt Magyarországon a Huawei fogyasztói üzletág számára. Az üzletág bevételei 86 százalékkal haladták meg a 2014. évi értéket. A Huawei piaci részesedése is jelentősen nőtt a magyarországi fogyasztói piacon a GfK Piackutató Intézet szerint: darabszám alapján 2015-ben elérte a 7 százalékot, szemben a 2014. évi 4,4 százalékkal. 2015 decemberében pedig már minden tizedik Magyarországon eladott okostelefon Huawei/ Honor volt.” – jelentette be az üzletág vezetője. „A Huawei folytatja közép- és felsőkategóriás termékekre fókuszáló stratégiáját 2016-ban is. Ezzel összhangban a Huawei Magyarország célja, hogy továbbra is a hazai okostelefon piac meghatározó szereplője legyen és megduplázza piaci részesedését a következő évben.”
A Mate 8 itthon 2016. január 29-től vásárolható meg 199 990 forintos javasolt bruttó fogyasztói áron a Media Martknál, az EDigitalnál és a Speedshop-nál ezüst (moonlight silver) és szürke (space grey) színekben.
A Mate 8 a szolgáltatók közül a Telekomnál lesz először elérhető online, egy elővásárlási akció keretein belül 2016. február 1-től 14-ig, Next XL tarifa csomagban, 20 x 3 490 Ft-ért. Az előrendelési akció keretein belül az első 100 előrendelő Huawei Talkband B2 okosórát kap ajándékba. A Mate 8 értékesítése a Telekomnál február 15-én kezdődik szintén Next XL tarifa csomagban, 20 x 3 490 Ft-ért. 2015 januárjában nemcsak a Mate 8 értékesítése kezdődik meg, hanem a Huawei Watch is az üzletekbe kerül a Media Marktnál, Edigitalnál, és a Speedshopnál.
Kapcsolódó cikkek
- Értékesítési rekord az okostelefonok világpiacán tavaly
- Egyedülálló szoftvertesztelési program Huawei résztvevőkkel
- Több mint 100 millió eladott mobilnál jár a Huawei
- Huawei - SUSE: SAP HANA-ra szabott új megoldás
- Növelte okostelefon-eladásait a Huawei
- Huawei Labor és Akadémia létesül a győri Széchenyi István Egyetemen
- Szupermodell programozott a Huawei sanghaji központjában
- Hazánkba érkezett a Huawei P8 Prémium és P8 Max okostelefon
- Kétharmadával növelte okostelefon-eladásait a Huawei
- Magyaroroszágon a Huawei MediaPad M2
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új fogyasztói elektronikai márkák a magyar piacon
Bővíti termékkínálatát Magyarországon az Elem6, a régió egyik jelentős forgalmazója. A vállalat saját elektronikai márkáit kínálja, jó ár-érték arányú termékeikre jellemző a magas minőség és a megbízhatóság.
A virtuális valóság (VR) fitnesz új távlatokat nyit a mozgásban
A VR fitnesznek köszönhetően javul az állóképesség, az izomzat erősödik és kellő kitartással a mérleg is egyre kevesebbet mutathat.
Új okosóra a Huawei magyarországi kínálatában
Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos használatot tesz lehetővé. Az okosóra kompatibilis Android és iOS-készülékekkel, a felhasználók egyszerűen indíthatnak és fogadhatnak hívást az eszközzel, amely gyorstöltéssel is tölthető.
Ez várható idén az okosotthon eszözök piacán
Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A cseh Tesla okosotthon márka bemutatja az idei év legforróbb okosotthon trendjeit.
Hamarosan rendelhető a Lenovo új VR headsetje
A kiemelt nemzetközi piacokon (többek között Magyarországon is) júniustól rendelhető a Lenovo vállalatok számára kifejlesztett új ThinkReality VRX all-in-one virtuális valóság (VR) headsetje. A magával ragadó, kényelmes, vékony kialakítású, hat mozgási szabadságfokú (6DoF) VR-megoldást a Snapdragon XR2+ Gen 1 processzor vezérli, színes, nagy felbontású átviteli képességeket biztosítva a kevert valóság alkalmazásokhoz. A ThinkReality VRX-et egy teljes körű, végponttól végpontig terjedő szolgáltatáscsomag is támogatja, amely biztosítja a szervezeti projektek sikerességét és megtérülését.