A Huawei tizenharmadik a Fast Company a Világ 50 Leginnovatívabb Vállalata 2016 listáján
A nagy tekintélynek örvendő üzleti és technológiai magazin, a Fast Company 2016-os értékelésén a Huawei-t választotta a világ tizenharmadik leginnovatívabb vállalatának. A Huawei így harmadszorra került fel erre az évente publikált listára.
A mobilhálózatok és készülékek területén szerzett szaktudását, valamint szakmai partnerei és ügyfelei kiterjedt körét hasznosítva a vállalat mára az információs és kommunikációs technológiák vezető globális szállítója és a világ harmadik legnagyobb okostelefongyártója lett.
„Nagy megtiszteltetés, hogy a Fast Company elismeri az innováció terén tett erőfeszítéseinket” – mondta el Ryan Ding, a vállalat termékekért és megoldásokért felelős elnök-ügyvezető igazgatója. „A Huawei elkötelezett egy jobban összekapcsolt világ (Better Connected World) megvalósításában, ezért az innováció a vállalat egyik alapelve. A Fast Companytól kapott helyezés is azt bizonyítja számunkra, hogy elismerik a munkánkat, amelynek célja, hogy az innováció segítségével világszerte jobb társadalmakat építhessünk, és digitális kapcsolatot teremthessünk az emberek között.”
„A Huawei folyamatosan fektet kutatás-fejlesztésbe, amire a vállalat méltán büszke.” - mondta Peter Jarich, a Current Analysis egyik alelnöke. „A versenytársak által is irigyelt ütemű növekedést a felhasználó-központú innovációk és vezető technológia hajtja, amelyek a jövőben még fontosabbá válnak majd a hálózatok evolúciójával.”
A Huawei továbbra is elkötelezett amellett, hogy kutatás-fejlesztésen keresztül valósítson meg innovációt:
- Egyike annak a kevés technológiai nagyvállalatnak, akik a bevételük több mint 10 százalékát költik kutatás-fejlesztésre: forgalmának 11-13 százalékát évente.
- A Huawei alkalmazottainak 45 százaléka dolgozik a kutatás-fejlesztésben.
- A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) szerint a Huawei vezető pozíciót foglal el a nemzetközi szabadalom kérelmezések terén.
- A Huawei globális innovátorokkal folytat együttműködéseket világszerte 16 K+F központján és 36 Közös Innovációs Központján keresztül, többek között az Egyesült Államokban, Németországban, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Olaszországban, Oroszországban, Indiában és Kínában.
Kapcsolódó cikkek
- A világ első virtuális olimpiai közvetítése a Samsunggal
- Az akadozó streamingtől lesz feszült a felhasználó
- Öldöklő verseny a kínai okostelefon-piacon
- Az LG az MWC-n mutatja be az új, X sorozatú okostelefonokat
- Mobil Weekend: az IoT-től a BlackBurry-ig
- Symantec: egyre nagyobb veszélyben az Apple rendszerei
- A Vodafone ügyfelei a legelégedettebbek
- Értékesítési rekord az okostelefonok világpiacán tavaly
- Profi videókamera az LG legújabb okostelefonja
- Egyedülálló szoftvertesztelési program Huawei résztvevőkkel
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
így adóznak a kriptovaluták Európában és a FÁK országaiban
A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében 2023 első negyedévében foganatosított adózási szabályokat mutatja be. A Binance szerint a jogkövető adózás révén az egész Web3 iparág megítélése javulhat, ami a szektor további bővülését eredményezheti.
A digitalizáció a magyar gazdaság kitörési pontja
A digitális gazdaság már ma is a teljes GDP legalább 25 százalékát adja, a fejlett technológiák – úgy mint az 5G, a mesterséges intelligencia, vagy a Big Data – használata pedig a gazdaságok legfontosabb kitörési pontjává vált.
Együtt alkot különleges digitális világot az Emirates és az AWS
Az Emirates légitársaság az Amazon Web Services-zel (AWS) együtt indul el egy jövőbemutató, magával ragadó digitális utazásra, hogy az iparágban elsők között teljesen átalakítsa a munkavállalói élményt.