A Samsung bemutatja: az olimpiai reménységek megható története Morgan Neville rendezésében

forrás: Prím Online, 2016. március 15. 10:02

A Samsung Electronics, a vezeték nélküli kommunikációs eszközök kategóriájában az Olimpia Globális Partnereként bejelentette, hogy együttműködik az Oscar-díjas filmkészítővel, Morgan Neville-lel (20 Feet from Stardom; Best of Enemies).

A közös munka eredményeként elkészülő A Fighting Chance dokumentumfilm négy olimpiai reménység inspiráló és ezidáig még nem hallott történetéről szól: hogyan tudtak felülemelkedni a komoly nehézségeken és akadályokon, hogy végül kijussanak a 2016-os riói olimpiára. A Samsung elkötelezett híve az olimpiai szellemiség terjesztésének, a Morgan Neville-lel való kooperáció is ezt a célt hivatott szolgálni. A film olyan sportolók életútját mutatja be, akik eltántoríthatatlanul dolgoznak azon, hogy egyre inkább kitolják lehetőségeik határait.

 

A rövid dokumentumfilm – amelyet a következő hónapban mutatnak be – érzelmi utazásra hívja a nézőket, akik három különböző ország – Lesotho, Vanuatu, és a Dominikai Köztársaság – atlétáinak eddig elzárt világába nyerhetnek bepillantást. Neville több ezer mérföldet utazott, hogy megörökíthesse a filmben szereplő olimpiai reménységek történetét, törekvéseit és közös szenvedélyét, akik napról napra azért küzdenek, hogy a dobogóról láthassák lobogni saját országuk zászlaját Rio de Janeiro-ban. Ahogy a Samsung a folytonos innovációra való törekvésével gazdagítja az emberek életét, úgy ösztönzik ezek a történetek a jelentős fejlődéseket a jövőben.

 

„Nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatok a Samsunggal egy, a 2016-os riói olimpiai játékokat felvezető dokumentumfilm elkészítésén. A Samsung egy világszerte ismert márka és látom, milyen pozitív hatást tud gyakorolni nem csupán a filmben szereplő atlétákra, de másokra is.” – mondta el Morgan Neville, rendező. –  „Ha az olimpia szelleme egyet jelent az akadályok legyőzésével és a határok feszegetésével, úgy a Samsung tökéletes nagykövete ezeknek az értékeknek.”

 

Morgan Neville

 

A Fighting Chance című film három olimpiai reménység felkészülését követi nyomom:

  • Tsepo Mathibelle (24 éves, maratoni futó, Lesotho): A parányi, Dél-Afrikai Köztársaság területébe ágyazott országban járva a nézők a céltudatos maratoni futót, Tsepo Mathibelle-t ismerhetik meg, aki a futással az egész családját is támogatja. Tsepo a 2012-es londoni játékokon megszerzett utolsó hely után is rendíthetetlen maradt céljának elérésében, ami nem más, mint megnyerni az első olimpiai érmet Lesotho számára.
  • Miller Pata és Linline Matauatu (23 és 26 évesek, strandröplabda, Vanuatu): Vanuatu a Csendes-óceán délnyugati részén, Melanéziában található szigetország, ahol 2015-ben súlyos pusztítást végzett a Pam ciklon. A nézők a dokumentumfilmben megismerhetik az ország strandröplabda-csapatának két tagját, Miller Patat és Linline Matauatut. A két sportoló mindennapos kitartása és állhatatossága a helybéli, ni-vanuatu nők egész generációját inspirálja arra, hogy merjenek a hagyományok korlátain kívül gondolkodni és bátran kövessék álmaikat.
  • Yenebier Guillén Benitez (29 éves, bokszoló, 75 kg-os súlycsoport, Dominikai Köztársaság): A fiatal lány minden bevitt ütésével egyben a nemi sztereotípiákra is lesújt. Országa első olimpiai érmese szeretne lenni, édesapja és nagyapja nyomdokain járva, akik szintén sportolók voltak.

 

Neville különleges érzékenységgel képes elérni azt, hogy a bemutatott szereplők viszonylagos ismeretlenségük ellenére váljanak filmje igazi sztárjaivá. A rendező egyedi látásmódjának köszönhetően a dokumentumfilmes történetmesélés közepette az egyéni sorsok életre kelnek. A film készítésekor ellátogatott mindegyik sportoló hazájába, interjúkat készített a főszereplőkkel, edzőikkel, csapattársaikkal és a közösség tagjaival, hogy teljesebb képet kaphasson arról, hogy a fiatalok miként törik meg a jeget és írnak történelmet hazájukban. Végigkövette és megörökítette a sportolók szigorú edzéseit is, általános érvénnyel ábrázolva mindazt a szilárd eltökéltséget és lelkesedést, amely átszövi a világ minden egyes sportolójának útját a közös cél, az olimpiai érem felé.

 

„A Samsung azért is vállalkozott arra, hogy elmesélje ezeknek a sportolóknak a történetét, mert közös álmunk, hogy különlegesek legyünk, és határainkat feszegetve elérjük a lehetetlent” - mondta el Younghee Lee, a Samsung Electronics mobilkommunikációs üzletágának marketingért felelős alelnöke. – „Globális Olimpiai Partnerként hisszük, hogy a 2016–os riói olimpiai játékokhoz közeledve ez a film hat majd a világra, támogatva az olimpia egészét, ugyanakkor ráirányítva a figyelmet a sok rajongó által eddig talán nem ismert sportolókra és országokra.”

 

A Samsung folyamatosan arra törekszik, hogy összekösse az embereket, és segítse őket az akadálymentes kapcsolattartásban, élményeik megosztásában és történelemformáló emlékek gyűjtésében. A Samsung számos Galaxy mobileszközzel és az azokhoz kapcsolódó technológiával támogatja és javítja a sportolók edzését és segíti a családjukkal, barátaikkal és edzőikkel való kapcsolattartást a Rióba tartó út során. 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05