Huawei kutatás: legalább 13 megapixeles kamerával felszerelt okostelefonra vágyunk

forrás: Prím Online, 2016. március 29. 10:17

Továbbra is az okostelefonok dominálják a hazai mobiltelefon piacot – már a magyarok 88 százalékának van ilyen típusú készüléke, sőt a 16-24 éves korosztály körében szinte mindenki okostelefont használ (96%) - derült ki abból a most publikált kutatásból, amelyet az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég a Huawei számára készített a hazai mobiltelefon használók és potenciális vásárlók körében. A felmérést a 16 és 50 év közötti 200 fős országos mintán végezték el online, 2016 januárjában.

A kutatás rámutatott arra is, hogy a megkérdezettek közel fele tervez újabb készüléket vásárolni az elkövetkező hat hónapban, és 95 százalékuk okostelefon mellett fog dönteni. A válaszadók egynegyede pedig kettő, vagy már több mobil telefonnal is rendelkezik.

 

Az okostelefonunk a fényképezőgépünk is – a leginkább vágyott termékjellemzők között a kamera funkcióA megkérdezettek válaszai alapján az okostelefonok három leginkább vágyott funkciója között a könnyen használható, tetszetős felhasználói felületet, a hálózati kompatibilitást, és a kamera funkciót találjuk. A felhasználók a kamera funkció tekintetében olyan okostelefont szeretnének, amelyet minimum 13 megapixeles kamerával szerelnek fel a gyártók. A Huawei ezért folyamatosan fejleszti készülékei kameráit is. A vállalat 2016 februárjában kötött együttműködési megállapodást ikonikus prémium fényképezőgépeket gyártó Leica Camerával, az okostelefonos fotózás megújításáért.

 

A legnépszerűbb okoskiegészítők az okosórákA kutatásból az is kiderült, hogy az okoskiegészítők ismertsége igen magas Magyarországon, megkérdezettek 96 százaléka van tisztában a kifejezés jelentésével. A megkérdezettek fele pedig úgy nyilatkozott, hogy jelenleg is hord, vagy fog hordani valamilyen okoskiegészítőt. A legnépszerűbb okoskiegészítő az okosóra, majd ezt követi az okos karkötő a rangsorban. A megkérdezettek a leginkább keresett és használt funkciók között első három helyen az ébresztést/ emlékeztetőt, a zenehallgatást és a sport tevékenység monitoringot jelölték.

 

Tovább erősödött a Huawei márkaismertsége

A kutatásból kiderült, hogy a Huawei márkaismertsége 2015 júniusa óta 70-ről 79 százalékra nőtt. A márka a fiatalok körében a legismertebb: a 16 és 24 év közötti megkérdezettek 87 százaléka ismeri. A Honor márkaismertsége is jelentős növekedést mutatott a vizsgált időszakban, 7 százalékról 14 százalékra növekedett. 

 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09