Deloitte előrejelzés: jön a VR, rogyadozik a TV, még ne temessük a PC-t
A virtuális valóság (Virtual reality, vagy röviden: VR) idén eléri az egymilliárd dolláros forgalmat; a világ 100 legnagyobb szoftvergyártójából több mint 80 várhatóan integrálni fog termékeibe olyan kognitív technológiákat, mint a gépi tanulás, a természetes nyelvfeldolgozás vagy a beszédfelismerés; a 18-24 évesek pedig az okostelefont és a PC-t egymás kiegészítőinek, mintsem helyettesítőinek látják – állapítja meg a Deloitte Technológiai, Média és Telekommunikációs Előrejelzések című kiadványának legfrissebb kiadása.
- Nők az informatikában: Az oktatás a kulcs – 2016 végére a fejlett országok informatikai pozícióinak kevesebb mint 25%-át töltik be informatikai munkakörben dolgozó nők. A nemi diverzitás a szektorban komoly társadalmi és gazdasági kérdést jelent, de az eredmények egyelőre nem mutatnak számottevő fejlődést. Középiskolai és felsőoktatási adatok is azt mutatják, hogy egyre kevesebb lány végez szakirányú tanulmányokat, de problémát csak komplex, az oktatáson túl a HR-rel és a bérezéssel kapcsolatos anomáliák tisztázásával lehetne elindítani a megoldás felé vezető úton.
- Érintőképernyős kereskedelem: Felgyorsul a mobil online fizetés – A mobil eszközökön, okostelefonokon és tableteken történő vásárlások során harmadik fél által nyújtott érintésalapú fizetési szolgáltatást igénybe vevő személyek száma 2016-ban várhatóan 150%-kal nő, és eléri az 50 millió rendszeres felhasználót. Az érintőképernyős kereskedelem segítségével a kiskereskedők kihasználhatják a vásárlók bővülő mobileszköz-használatát olyan webshopok felkutatására, ahol az ügyletszám főként a nehézkes fizetési procedúra miatt marad alacsony.
- Grafén: Kutass most, kaszálj a következő évtizedben! – Míg a grafénanyagok piacának értéke 2016-ban várhatóan csupán néhány tíz millió dolláros lesz, a K+F kiadások várhatóan több száz millió dollárra rúgnak majd. Középtávon a grafén beépülhet évi több milliárd dolláros forgalmú termékekbe, de évtizedekig tarthat, míg teljesen kiaknázzák az anyagban rejlő potenciált.
- Mobilreklám-blokkolók: Megment minket egy applikáció? – A mobileszköz-tulajdonosoknak várhatóan csupán 0,3%-a fog 2016 végére mobilreklám-blokkolót alkalmazni. Ez az okostelefonokon és tableteken közzétett reklámok 70 milliárd dolláros piacának nagyságrendileg 100 millió dolláros részét fogja veszélyeztetni.
- Mobiljátékok: Még piacvezetők, de már nem olyan nyereségesek – A szoftverbevételek alapján 2016-ban az okostelefonok és tabletek lesznek a játékok vezető platformjai, és várhatóan 35 milliárd dollár forgalmat fognak generálni, ami 20%-kal több mint 2015-ben. Ezzel szemben a PC-n használt játékok és a játékkonzolok esetében várt 32, illetve 28 milliárd dolláros bevétel csupán 5, illetve 6 százalékkal haladja meg az előző évi adatokat.
- Videojátékverseny-közvetítések: Több néző, ám kevesebb esemény, mint gondolnánk – A videojátékverseny-közvetítések 2016-ban globálisan 500 millió dollár bevételt fognak generálni, ami a 2015-ös 400 millió dollárhoz képest 25%-os növekedést jelent. Ez a becsület adat azonban csupán töredéke annak, ami olyan fontosabb sporteseményekből gyűlik össze, mint az európai vagy amerikai futball-, kosárlabda-, baseball-, vagy jégkorongligák mérkőzései, melyek bevételei 4 és 30 milliárd dollár között mozognak.
- Az európai foci 30 milliárd dolláros piacot jelent – Az európai foci bevétele várhatóan a 2016/2017-es szezonban fogja először elérni a 30 milliárd dollárt, ami a 2011-2012-es értékhez képest 8 milliárd dolláros, azaz összességében évi 7%-os növekedést jelent.
- Kasszasikerek a digitális média fényében – 2016-ban a mozibevételek az Egyesült Államokban és Kanadában várhatóan 3%-kal, körülbelül 10,6 milliárd dollárra csökkennek, ami hozzávetőlegesen 1,3 milliárd eladott mozijegyet jelent.
- Amerikai TV: Rogyadozik, de még áll – Az amerikai hagyományos televíziózás, a világ legnagyobb televíziós piaca, 2016-ra becsült 170 milliárd dolláros árbevétellel, legalább öt területen számíthat visszaesésre: kábeltévé-előfizetők száma; kábeltévé-előfizetések aránya a teljes lakosságszámhoz viszonyítva; átlagos havi televízió előfizetési díj; egyre több fogyasztó vált műholdra; élő és időeltolásos megtekintés a teljes lakosságra vetítve, különösen a 18 és 24 év közöttiek korcsoportjában.
- A Gigabit Internet kor hajnala: Minden bit számít – A másodpercalapú (Gbit/s) gigabitinternet-kapcsolatok száma az év végére várhatóan tízmillióra ugrik. Ez tízszeres növekedést jelent, aminek 70%-át várhatóan a lakossági internetkapcsolatok teszik ki. A növekedő keresletet a bővülő elérhetőség és a csökkenő árak mozgatják. A becslések szerint 2020-tól körülbelül 600 millió előfizető használ majd gigabitalapú számlázást alkalmazó hálózatot, ami az internetet használó háztartások többségét jelenti.
- Használt okostelefonok: 17 milliárd dolláros piac – 2016-ban a felhasználók körülbelül 120 millió használt okostelefont fognak eladni vagy új telefon vásárlásához beszámíttatni, ami több mint 17 milliárd dolláros piacot jelent. Ez jelentős növekedés a 2015-ben 11 milliárd dollár értékben eladott 80 millió okostelefonhoz viszonyítva. A 2016-ban vásárolt prémium okostelefonok 10%-ának elavulás előtt várhatóan három vagy több tulajdonosa is lesz.
- Képmegosztás: Trilliók és egyre több – 2016-ban várhatóan 2,5 trillió fotót osztanak meg vagy tárolnak online, ami az előző évhez viszonyítva 15%-os növekedést jelent. E fotók több mint 90%-át nagy valószínűséggel okostelefonnal készítik, a többit digitális SLR-ekkel, kompakt kamerákkal, tabletekkel vagy laptopokkal. (Ez a becslés nem tartalmazza azt a sok trillió fényképet, melyek az eszközök memóriáin maradnak tárolva.)
- A mobil adatforgalom növekedése – A becslések szerint a fejlett országok piacain az okostelefon-használók körülbelül 26%-a nem fog hagyományos telefonhívást kezdeményezni. Ezek az „adatforgalom-használó” személyek nem hagytak fel a kommunikációval, csak inkább over-the-top üzenetküldő felületekkel (pl. WhatsApp, Line, Google Hangouts, Messenger), vagy hang- és videoátviteli szolgáltatásokkal váltják fel a hagyományos hanghívásokat.
- VoLTE / VoWiFi: Kapacitás, elérés és teljesítmény – 2016 végén világszerte 100 mobilszolgáltató fog legalább egy hangszolgáltatást kínálni szolgáltatási csomagjában, ez a duplája az előző évi, és hatszorosa a 2015 eleji értéknek. A tanulmány becslése szerint körülbelül 300 millió fogyasztó fog használni WiFi-n (VoWiFi) és/vagy LTE-n keresztüli hangszolgáltatást (VoLTE), ami kétszer annyi, mint év elején és ötször annyi, mint 2015 elején.
Kapcsolódó cikkek
- A táblagépek vetnek véget a PC-korszaknak (1. rész)
- Az idén és jövőre is folytatódik a PC-eladások csökkenése
- Tovább esnek a PC-eladások
- Nőttek a Mac eladások, a PC-piac azonban csökkkenő tendenciát mutat
- Folytatódik a számítógép-értékesítés zuhanórepülése
- Bajban az Intel: mind kevesebb PC kell
- Zuhannak itthon a PC-eladások
- Nem kellenek a táblagépek
- A magyar PC-piac növekedésére számít a Dell
- 2015-ös technológiai trendek a Samsung tolmácsolásában
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói
2023 szeptember 19-20-án MENTA 2023 – NEXT30! címmel rendezi meg Balatonfüreden az IVSZ – Digitális vállalkozások szövetsége jubileumi konferenciáját, ahol a digitális gazdaság következő 30 évének trendjei kerülnek fókuszba az elmúlt három évtized tudására, tapasztalatára és történetére építve.
A Httpool by Aleph lett a Microsoft Advertising közép- és kelet-európai képviselője
A Httpool by Aleph, a világ egyik vezető digitális hirdetésekkel foglalkozó vállalata képviseli mostantól a Microsoft Advertising-ot 23 közép- és kelet-európai országban*, köztük Magyarországon is. A cég a Microsoft Advertising kampányainak kezeléséért lesz felelős kereső, felhasználói és vásárlási termékeken keresztül.
2023-ban immár 22. alkalommal indul 'Az Év Honlapja' pályázat!
Augusztus 14-én immár 22. alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség neked szól! Ne feledd augusztusban 20% Early Bird kedvezménnyel pályázhatsz!.
A Magyar Telekom 2023. második negyedéves és első féléves eredményei
A Magyar Telekom közzétette 2023. második negyedévére és első félévére vonatkozó, az EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra.
Idén is csúcspontszámokkal lehetett bekerülni a Corvinusra
Továbbra is a legjobb képességű hallgatók választják a Corvinust, a legkeresettebb alapszakokhoz még a tavalyinál is magasabb pontszám volt szükséges a bejutáshoz: a csúcsot az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapszak jelentette 480 ponttal. 14 százalékponttal nőtt az angol nyelvű képzésre felvett magyar hallgatók létszáma, így a most induló évfolyam csaknem fele már angolul teljesíti tanulmányait.