A Huawei közzétette 2015. évi pénzügyi eredményét

forrás: Prím Online, 2016. április 1. 13:20

A Huawei a mai napon közzétette a 2015-ös üzleti évre vonatkozó globális pénzügyi eredményét. A vállalat mindhárom üzletága erőteljes növekedést mutatott: összesen 395 milliárd jüan (60,8 milliárd dollár) éves bevételt értek el világszerte, amely az előző évi eredményhez képest 37 százalékos növekedést jelent.

A Huawei nettó nyeresége 33 százalékkal 36.9 milliárd jüanra nőtt (5,7 milliárd dollár). A vállalat megközelítőleg 60 milliárd jüant (több mint 9 milliárd dollárt) fektetett kutatás-fejlesztésbe 2015-ben, amely éves bevételének 15 százalékát teszi ki. Ezzel az összeggel a vállalat összesen 240 milliárd jüant (körülbelül 37 milliárd dollárt) meghaladó összeget fordított erre a területre az elmúlt 10 évben. 

 

Guo Ping, a Huawei elnökhelyettese és vezérigazgatója elmondta: „A Huawei hosszútávú növekedése már az infokommunikációs piac méretéből is adódik, hiszen világszerte ez a mozgatórugója a digitalizálódó gazdaságoknak. A vállalat azonban nem csak ennek köszönheti eredményeit, hanem stratégiájának és a fő üzletágaiba történő nagybefektetéseinek is. A Huawei a következő három-öt évben a digitális kapcsolódás erősítésén dolgozik majd, lehetővé téve a különböző ágazatok- úgy, mint autóipar, közműszolgáltatás, pénzügyi és adórendszerek, egészségügy - fejlődését és a távközlési hálózati kapacitás újraértelmezését. A vállalat szorosan együttműködik majd felhasználóival és partnereivel azért, hogy maximalizálja az iparági fejlődés kínálta lehetőségeket. Egy Jobban Összekapcsolt Világot (Better Connected World) építünk, együtt."

 

Jelentős növekedés mindhárom üzletágban

A Huawei Carrier üzletágának bevétele csaknem 21 százalékkal növekedett az előző évi értékhez képest 2015-ben, így elérte a 232,3 milliárd jüant (35,8 milliárd dollár). Ennek nagy része a 4G hálózatok széleskörű terjedésének köszönhető.   

 

A Huawei Enterprise üzletága 27,6 milliárd jüanos (4,3 milliárd dollár) bevételt és így 44 százalékos növekedést ért el az előző évi értékhez képest tavaly. Az üzletág leginkább a közbiztonság, a pénzügy, a szállítás és az energia ágazatok területén mutatott dinamikus növekedést.

 

A 2015-ben a vállalat fogyasztói üzletágának növekedése volt a legnagyobb mértékű: több mint 129.1 milliárd jüan (csaknem 20 milliárd dollár) éves árbevételt könyvelt el, ami az előző évi eredményhez képest 73 százalékos növekedést jelent. Ez egyrészt a prémium termékek iránti kereslet növekedésének, másrészt a Huawei mint fogyasztói márka egyre nagyobb befolyásának köszönhető.  

 

Előretörés a tabletek piacán is

Habár a tabletek piaca tovább zsugorodott 2015-ben, köszönhetően a nagyképernyős mobiltelefonok piaci fellendülésének, a Huawei mégis jelentős eredményeket könyvelt el ezen a területen: a vállalat bekerült az 5 legnagyobb tablet gyártó közé a második negyedévben, kiszállításai pedig mintegy 124,6 százalékkal nőttek 2015 negyedik negyedévében. Kínában a Huawei tablet kiszállításai 228 százalékkal nőttek éves szinten, ezzel a vállalat a második legnagyobb táblagép-szállítóvá vált az országban.

 

A Huawei kiugró teljesítményét a brit Brand Finance üzleti tanácsadó vállalat is elismerte: a 2016 márciusában közzétett, a 100 legértékesebb nemzetközi márkát tartalmazó listáján ("Global Top 100 Most Valuable Brands) a Huaweit a 47. helyre rangsorolták. A tanácsadó értékelési szempontjai között szerepel többek között a brand strength index (BSI), a márkahűség és a marketing beruházások nagysága. A Huaweit, mint ’’márkát’’ a Brand Finance több mint 19.7 milliárd amerikai dollárra értékelte, ami az előző éves értékhez képest 70 százalékkal magasabb. Ezzel a Huawei a nyolcadik leggyorsabban növekvő vállalatok között. 

 

A Huawei 2015-ös éves riportja a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó társaság által auditált Pénzügyi kimutatások alapján készült. Az éves riport az alábbi linkről tölthető le: http://www.huawei.com/en/about-huawei/annual-report/2015

 

A kínai jüanban megadott értékek USD-ben megadott megfelelői a 2015. december 31-i árfolyamok alapján lettek átváltva: US$1.00 = CNY6.4927.

 

Kulcsszavak: jelentés pénzügy Huawei

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05