A Balabit Shell Control Box az első magyar megoldás a Microsoft Azure Marketplace-en

forrás: Prím Online, 2016. április 6. 08:55

Megjelent a Balabit tevékenység felügyeleti megoldásának legfrissebb verziója, mely mostantól a Microsoft nyilvános felhő környezetében is képes a felhasználói aktivitások valós idejű monitorozására.

A kontextus alapú biztonságtechnikai megoldások vezető gyártójaként ismert Balabit bejelentette a Shell Control Box (SCB) névre keresztelt tevékenység felügyeleti megoldásának legfrissebb verzióját, amely mostantól a Microsoft felhős piacterén, az Azure Marketplace-en is elérhető. Az SCB 4 F2 verzióját San Franciscóban az RSA 2016 konferencián mutatta be először a vállalat, egyik legfontosabb újdonsága pedig a Microsoft Azure nyilvános felhő platformjának kiterjesztett támogatása, ami lehetővé teszi a kiemelt jogosultságú felhasználók tevékenységének auditálását mind a helyben telepített, mind a felhő alapú környezetekben. Az új platform támogatásával a termék nem csak a nagyvállalatok, hanem a kkv szektor számára is egyszerűen elérhetővé és pár óra alatt telepíthetővé válik.

 

„A Shell Control Box aktuális verziójával megkezdtük utazásunkat a felhők közé, mely úton a Microsoft Azure integráció jelenti az első komoly mérföldkövet. Tapasztalataink szerint a felhő szolgáltatások adoptálásának a legfőbb akadályát továbbra is az adatbiztonsági incidensektől való félelem jelenti. Ezt a gátat szeretnénk lebontani azáltal, hogy olyan megoldást kínálunk, amely valós időben képes monitorozni a felhasználók tevékenységét, és nem csak pontos választ ad arra a kérdésre, hogy ki mit csinált a szervezet érzékeny adataival, hanem automatikus beavatkozással meg is akadályozza az incidensek bekövetkezését. Szintén fontos újdonságnak számít, hogy az SCB széleskörűen integrálható a Balabit viselkedéselemző (UBA – User Behavior Analytics) megoldásával a Blindspotter-rel, amely az SCB által összegyűjtött aktivitás információk révén minden eddiginél pontosabb felhasználói viselkedésprofilokat képes alkotni.” – mondta el Krasznay Csaba a Shell Control Box termékemenedzsere.  

 

„A Microsoft beépített biztonsági megoldásai - és a független partnerek által szállított technológiák – együtt garantálják, hogy agilis, mindenre kiterjedő biztonsági platformot kínálhassunk. Az ügyfeleink azáltal, hogy a felhőbe költöztetik informatikai folyamataikat, a legmodernebb platformokat és megoldásokat vehetik igénybe, ezzel növelve biztonsági szintjüket. A Microsoft-ot folyamatos technológiai invesztíciója, magas kompetenciája és az általa alkalmazott irányelvek különböztetik meg más szolgáltatóktól, és ez eredményezi azt, hogy mára a Fortune 500 vállalatok nyolcvan százaléka használja a Microsoft Azure kínálta szolgáltatásokat, és épít skálázható, megbízható Big Data, Enterprise, Gaming, Mobile, Parallel, SaaS és Web alkalmazásokat. Örömmel üdvözöljük a Balabitot, az egyik vezető európai biztonságtechnikai gyártót is a Microsoft Azure platformon” – tette hozzá Simándi Andrea a Microsoft Magyarország szenior jogásza. 

 

Shell Control Box 

A Shell Control Box (SCB) egy tevékenység felügyeleti berendezés, amely a távoli szerverekhez, virtuális asztalokhoz és hálózati eszközökhöz való hozzáférést ellenőrzi, és a rendszerekhez csatlakozó felhasználók munkafolyamatait kereshető, filmszerűen visszajátszható audit trail állományokban rögzíti. Az SCB egy gyorsan telepíthető nagyvállalati megoldás, mely a legszélesebb körű protokoll támogatást biztosítja a piacon. Kliens- és szerver független eszközként, zökkenőmentesen integrálható a meglévő vállalati infrastruktúrába.

 

Az SCB a Balabit által kínált Contextual Security Intelligence Suite alap komponense, amely a vezető naplómenedzsment, tevékenységfelügyeleti és felhasználói viselkedéselemző megoldásokat integrálja a biztonsági incidensek megelőzése érdekében. 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27

A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei

2023. november 9. 10:04