Újra lesz Magyar Kupa a Jubileumi 16. Challenge 24-en!

forrás: Prím Online, 2016. április 8. 15:12

Már lehet jelentkezni a 2016-os Challenge24-re, Európa egyik legjelentősebb magyar szervezésű, idén a programozók számára jubiláló 16. programozó csapatversenyére.

Emellett a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete idén már második alkalommal rendezi meg a Magyar Kupát is, melynek keretében 10 hazai csapatnak is lehetősége nyílik összemérni tudását és átélni a nemzetközi döntő hangulatát.

 

A több, mint 1 millió Forint összdíjazású Challenge24 igazi probléma megoldó verseny, melyen a programozás mint a legfontosabb mérnöki/matematikai eszköz jelenik meg. Tavaly a feladatok között kottafelismerés, pingponglabda navigálás, vagy éppen mesterséges intelligenciához köthető, 30 csapatos amőbajáték egyaránt helyet kapott. A feladatok mindegyike a való élet problémáiból és mérnöki kihívásaiból merít.

 

A Challange24 így egyedülálló lehetőséget nyújt a magyar egyetemista hallgatók és a már dolgozók programozók számára, hogy hazai környezetben közvetlenül is összemérhessék tudásukat más országok programozó-zsenijeivel, akik matek, algoritmuselméleti, vagy akár mérnöki területeken is egyaránt jártasak.

 

A csapatok regisztrációja a Challenge24 hivatalos honlapján zajlik és április 29-ig tart. A háromfős csapatok a budapesti döntőbe a verseny internetes oldalán zajló április 30-i előválogatóból kerülhetnek, melyet a szervezők 2016. június 23-26 között tartanak.

 

 

A megmérettetés résztvevőinek komplex, sokféle ismeretet igénylő feladatsort kell megoldaniuk, melyek matematikai, algoritmuselméleti, grafikai, hálózati és mesterséges intelligenciával kapcsolatos problémák köré épülnek. A feladványokat való életből vett problémák ihletik, melyeknek megoldása algoritmikus úton lehetséges. Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntő során nincs megkötés a résztvevők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre, programozási nyelvre vonatkozóan. A résztvevők, akárcsak a selejtező fordulóban, a helyszíni döntő során is saját számítógépeiket használják. A weboldalon megtalálhatók az elmúlt 15 év feladatai, megoldásokkal együtt, hogy ezzel is segítsük a felkészülést.

 

Az idei küzdelem is számos hazai és nemzetközi cég támogatása mellett zajlik, a patronáló cégek legtöbbször a helyszínen is végigkövetik a küzdelmet. Idén már ötödik éve gyémánt fokozatú támogatója a versenynek a Google, mellette második éve a GE Digital. A második alkalommal megrendezésre kerülő magyar kupa tárgynyereményeit idén a GRAPHISOFT ajánlotta fel. A Challenge24 emellett továbbra is élvezi a verseny alapítótámogatójának, a már 25 éves múlttal rendelkező Fornaxnak az arany fokozatú támogatását. A régi támogatóink mellett az EPAM pedig BeeSmarter versenyünkkel egyetemben már a Challenge24 mellett is arany fokozatú támogatóként jelenik meg.

 

A hallgatók részvételét a hazai egyetemek mellett, külföldi felsőoktatási intézmények is támogatják, illetve magyar és nemzetközi cégek sora tartja fontosnak a kihíváson keresztül a tehetségek felkutatását és megismerését. A Challange24 élmezőnyében végezni komoly szakmai teljesítményt jelent, ezért minden évben több száz csapat indul a versenyen. 

 

A támogatókkal való megismerkedésre, kapcsolat építésre a helyszínen túl lehetőség nyílik a hagyományossá váló ITpiknik nevű rendezvény keretében is, melyet a MAVE, a budapesti StartupSafary rendezőjével, az X-labsszal közösen szervez meg. Az ITpiknik egy olyan szabadtéri batyusbált mintázó kötetlen esemény, ahol minden, a szakma iránt érdeklődő látogató mélyebb betekintést szerezhet a pikniken jelen lévő, IT világot képviselő cégek szakmai életébe.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09