2016-ban is a legjobb márkák között a Samsung

forrás: Prím Online, 2016. május 3. 13:20

Idén tizenkettedik alkalommal ült össze a Superbrands Magyarország jelenleg 22 tagú, független szakemberekből álló Szakértői Bizottsága, hogy odaítélje a Superbrands díjakat azoknak a márkáknak, amelyek a saját területükön kimagasló népszerűségnek és elismerésnek örvendenek.

A Samsungot immáron tizenkettedszerre tartották érdemesnek a védjegy elnyerésére, így a vállalat 2016-ban is büszkén viselheti a Superbrands címet.

 

A nemzetközi Superbrands programot huszonegy évvel ezelőtt indították útjára neves marketinggel és kommunikációval foglalkozó szakemberek Nagy-Britanniában azzal a céllal, hogy reflektorfénybe állítsák a kiemelkedő márkákat, ezáltal egyben követendő példákat is mutassanak a sikeres márkaépítéshez. A Superbrands cím ma már közel 90 országban - így 2004 óta Magyarországon is - egy különleges szakmai minősítést, a vásárlók számára pedig egy megbízható védjegyet jelent.

 

„A Superbrands cím elnyerése egy nagyon fontos elismerés a Samsung számára, hiszen a kitüntetést csakis azok a márkák kaphatják meg, amelyek a saját területükön kiemelkedő előnyöket nyújtanak a fogyasztóiknak. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy eszközeink és szolgáltatásaink megkönnyítsék és jobbá tegyék a felhasználóink mindennapjait, legyen szó a kapcsolattartásról, a munkáról vagy éppen a kikapcsolódásról" - mondta el Nyilas Orsolya, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vállalati kommunikációs vezetője. - „A Superbrands kitüntetés egy nagyszerű visszajelzés számunkra, hogy jó úton haladunk ezen céljaink felé, egyben garancia is a felhasználóinknak, hogy jól választanak, amikor készülékeinket választják"  - tette hozzá.

 

A díj olyan pozitív visszajelzés a brandről, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat, és minden országban azonos ismérvek alapján díjazza a vezető márkákat. A Superbrands cím elnyerésére nem lehet sem pályázni, sem jelentkezni, a jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik. Valamennyi országban kiemelt szerep és felelősség hárul tehát a zsűrire, ezért csakis magasan elismert szaktekintélyek kerülhetnek be a döntőbírák közé.

 

Dr. Salgó István, a Business Superbrands bizottság elnöke kiemelte: „Szemben a látszattal, a Superbrands díjat nem a zsűri dönti el, azt a brand maga vívja ki magának. Ez a tény persze nem csorbítja a zsűri szerepét: a kvalifikált szakemberek  szigorú szakmai szempontrendszer alapján validálják ezt a sikert, és járulnak hozzá ahhoz, hogy mindezt a lehető legszélesebb körben elismerjék. Mindezek alapján igazi érték a Superbrands díj, ami azt jelenti, hogy az nemcsak a múlt teljesítményének az igazolásáról szól, hanem komoly ösztönző a brand kitüntetett szerepének a megőrzése és további erősítése érdekében."

 

A Superbrands ugyanakkor 2016-ban is nagy hangsúlyt fektet a fogyasztók véleményére is, így a márkák szakmai és pénzügyi előszűrése után, a bizottság értékelése kiegészült a GfK Hungaria Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett online márkaismertségi és kedveltségi kutatással is. A védjegy újbóli elnyerésével a Samsung Electronics Magyar Zrt. újabb egy éven keresztül jogosult a Superbrands logó használatára, amely immáron nem csak egy vállalat számára fontos elismerés, de egyben egy megbízható minőséget jelölő szimbólum is, ami segít a vásárlóknak a döntésben, hogy melyik márkát válasszák.

 

Kulcsszavak: Superbrands Samsung

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egyesültek a hazai e-sport szervezetei a HUNESZ tisztújító közgyűlésén

Beolvadt a Magyar E-sport Szövetségbe (HUNESZ) a korábbi Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES), így egyesültek a hazai e-sport szervezetei. A HUNESZ 2023. szeptember 23-án megtartott tisztújító közgyűlésén az elnökségi tagok mellett egyúttal az új elnököt is megválasztották Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója személyében, a korábbi alapító elnök, Biró Balázs György főtitkárként viszi tovább a Szövetség szakmai vezetését.

2023. szeptember 25. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59