Ahol a szakma és az oktatás egymásra talál

forrás: Prím Online, 2016. május 26. 13:01

Számtalan hasznos és nemes célt szolgálhatnak a vállalatok társadalmi felelősségvállalási (CSR) programjai, az egyik vitathatatlanul legfontosabb az oktatás támogatása. Ebből esetenként, - mint azt az S&T egyik legutóbbi projektje is mutatja - maga az adományozó is közvetlenül profitálhat.

A szakemberhiány egyre nagyobb kihívások elé állítja a hazai informatikai cégeket, amelyek sokféle módon keresik rá a megoldást. Az S&T Consulting Kft. az utánpótlást néhány éve már részben a középfokú szakoktatásból frissen kikerülő tehetséges kezdők felvételével oldja meg. Egyik ilyen kezdeményezése hozott magával egy emlékezetes és mindkét félnek kölcsönösen előnyös CSR-projektet.  

 

A történet négy évvel ezelőttre nyúlik vissza, akkor került a kőbányai BMSZC Pataky István Híradásipari és Informatikai Szakközépiskolájából az első olyan végzős diák az S&T-hez, akit Kajdy Adrienn informatika tanár készített fel. A frissen vizsgázott hallgató szakmai tudása oly mértékben megfelelt a várakozásoknak, hogy a tanácsadó cég egy évvel később onnan még három másik diákot is felvett, akik még a záróvizsga előtt csatlakoztak gyakornokként az informatikai vállalat hálózati szakértői csapatához. 

 

Az S&T „felvételi bizottsága” újabb egy év múlva már a tanárnő új munkahelyén, a BMSZC Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakközépiskolája és Szakiskolája (UMSZKI) diákjai között kereste a minőségi utánpótlást. A látogatás óta három tehetséges újpesti diák építhette a karrierjét a budaörsi cégnél. 

 

Tavaly aztán az is felvetődött, hogy mit adhatna cserébe a vállalat a minőségi szakember utánpótlásért – mondja Lenkei Árpád, az S&T szakmai igazgatója. Kiderült főként olyan hálózati eszközök hiányoztak az oktatótermekből, amelyeket a cég éppen akkor cserélt le újabbakra egyik banki ügyfelénél. 

 

Így a leselejtezés helyett ismét hasznos célt szolgálhattak a Cisco hálózati kapcsolói, a Cisco Hálózati Akadémia tananyagát is tanító újpesti iskolában. Az eszközökkel az oktatási intézmény két tantermét szerelik fel, a munkába a nyári szakmai gyakorlat keretében a diákokat is bevonják. 

 

„Az adományt ezen felül a HTTP Alapítvány szakmai rendezvényein is hasznosítjuk, legutóbb a jövő informatikusi tehetségeit is kutató WorldSkills 2017 budapesti válogatóversenyen tettek jó szolgálatot” – mondja Kajdy Adrienn, aki egyben a HTTP Alapítvány oktatásszervezője is. 

 

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Európa legjobb 400 egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem a QS ranglistáján

A top 400 között szerepel a győri Széchenyi István Egyetem a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet friss, szeptember 20-án közzétett európai ranglistáján. Az intézmény sikerét elsősorban kiváló vállalati megítélésének és a részidős képzések iránti magas nemzetközi hallgatói érdeklődésnek köszönheti.

2023. szeptember 21. 20:47

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59