Nyaralásbarát GPS a Mio-tól

forrás: Prím Online, 2016. június 14. 16:02

A Mio pénztárcakímélő megoldással készül a nyárra: az autós vakációk kötelező kellékei lehetnek idén az új Base Map sorozat tagjai.

A számos extrával felszerelt GPS-ek sávkövető rendszerrel és IQ Routes technológiával könnyítik meg az utazást, térkép azonban egyáltalán nincs bennük. Legalábbis az elején, a Mio újdonságai ugyanis előre telepített térképek nélkül érkeznek, így kizárólag a szükséges útvonalak letöltésére és a felhőtlen nyaralásra kell áldoznunk.

 

Térkép nélküli GPS? Elsőre talán furcsán hangzik, pedig ha autós nyaralást tervezünk, ennél hasznosabb és költséghatékonyabb kütyüt nehezen találunk. A Mio Base Map navigációi a legolcsóbb GPS-ek közé tartoznak, hiszen vásárláskor csak a legfontosabb alapfunkciókat tartalmazzák, használatuk során azonban igény szerinti extrákkal bővíthetők. Mivel előre telepített – és számunkra sok esetben fölösleges - térképek nélkül érkeznek, később csak azért kell fizetnünk, amire ténylegesen szükségünk van. Sőt, további pénztárcakímélő megoldásként a térképeket akár bérelhetjük is.

 

A térkép nem minden

Egy külföldi nyaralás során az ismeretlen utak, egy elvétett kitérő és az eltérő közlekedési morál miatt megnő a vezetés közbeni stressz, a Mio Base Map navigációk azonban ennek kezelésében is segítenek. A készülékek nagyméretű érintőképernyője és villámgyors processzora biztosítja a precíz navigálást, az IQ Routes technológia pedig az útvonalszámítás újgenerációs módját hozza autónkba. Az intelligens és hatékony rendszer az átlagsebességből számítja ki a várható érkezési időt és a valós idejű forgalmi helyzetet figyelembe véve javasol útvonalat. Ezzel elkerülhetjük a nem várt dugókat, útfelújításokat és egyéb hátráltató tényezőket a nyaralás során, amivel akár órákat is megmenthetünk a családi vakáció számára. A városi közlekedésben ráadásul a parkolási asszisztenssel hamar szabad helyet találhatunk, hogy a kikapcsolódásra szánt idő valóban hasznosan teljen.

 

Béreljünk térképet a nyárra!

Az előre telepített térképek hiányában csupán azokat a területeket kell az eszközre tölteni, amelyeket utazásunk során biztosan érinteni fogunk. Ha nem szeretnénk, ezeket még megvásárolnunk sem kell, hiszen a Mio Base Map sorozat navigációi, Európában egyedülálló módon, a térképek bérlését is lehetővé teszik.  A Mio weboldalán igény szerint 3–30 napos időtartamra „kölcsönözhetjük ki” 44 ország autóstérképét, s ezzel további összegeket takaríthatunk meg. A térképvásárlás, vagy -bérlés mellé ráadásul folyamatos térképfrissítés jár, és új útvonalakat is kapunk ajándékba.  A navigációban megjelölt hasznos helyek és érdekes pontok (POI-k) pedig üdítő változatosságot jelenthetnek a hosszabb utazások során. 

 

A Mio újgenerációs Base Map készülékei biztonságos utakat és időspóroló megoldásokat kínálnak. Az előre telepített készülékek már 21.900 Ft-tól kaphatóak Magyarországon.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ahol jelen és jövő találkozik

Októberben második alkalommal szervezi meg a hazai járműipar egyik kiemelkedő eseményét, a TECHTOGETHER+-t az autopro.hu csapata, ahol jelen és jövő találkozik. A rendezvény keretében megtartott járműipari konferencián hazánk meghatározó iparvállalatainak top menedzserei adnak elő, az innovatív ipari trendekre fókuszáló szakmai találkozón pedig az itthon tevékenykedő kulcsszereplőkkel találkozhatnak az érdeklődők. A rendezvény harmadik pillérjeként hazánk legtehetségesebb egyetemistái mérik össze tudásukat a mérnökhallgatói verseny keretében. 

2023. szeptember 29. 17:20

A Széchenyi István Egyetem debütált a Times Higher Education világranglistáján is

Története során először került fel az egyik legnagyobb presztízsű világranglistára a győri Széchenyi István Egyetem, ami azt jelenti, hogy a világ egyetemeinek legjobb öt százalékába tartozik. Az eredmény óriási siker, a Times Higher Education rangsorának készítői ugyanis a felsőoktatási intézmények tudományos teljesítményét a legszigorúbb sztenderdek alapján mérik.

2023. szeptember 29. 15:49

E-kereskedelmi útmutató: Hogyan növelhetjük a konverziót és az eladásokat az üzenetküldő alkalmazásokkal?

Bár az üzenetküldést általában hétköznapi, kötetlen beszélgetésekhez társítják, mára a marketing és a kereskedelem szempontjából is nagyszerű csatornává vált.

2023. szeptember 29. 14:21

Tiltólistás időrabló vagy egyre inkább hasznos edukációs eszköz a platform?

A TikTok népszerűsége az oldal 2017-es indulása óta töretlen. Egy friss felmérés szerint a 4 és 18 év közötti gyerekek naponta átlagosan 91 percet töltenek el rajta. A tiktokozó diákok több, mint 60%-a szerint a rövid videók segítenek a tanulásban és a házi feladat elkészítésében is, tehát edukációs céllal is pörgetik a feed-et, nem csak a szórakozás miatt.

2023. szeptember 29. 12:53

Új típusú uniós digitális jelentés

Bár Magyarország nagyot lépett előre az 5G lefedettséget és a digitális közszolgáltatások elérhetőségét tekintve, és uniós átlag felett teljesít a gigabites otthoni internetkapcsolatok lefedettsége vagy éppen az egészségügyi adatok online hozzáférhetősége terén, továbbra is jelentős lemaradással küzd számos olyan területen – a társadalom digitális készségei, vállalkozások és főként a kisvállalkozások digitális felkészültsége kérdésében –, amelyek elengedhetetlenek egy versenyképes gazdaság működéséhez. 

2023. szeptember 29. 11:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38